16.rész Múlt Hamvai

Múlt Hamvai

Ahri

Nem tudtam elhinni ami éppen velem történt, mikor Jin elkezdet beszélni, tudtam mire szeretne kilyukadni, de akkor még nem fogtam fel. Majd mikor kezembe adta a kis dobozt, tudtam mi van benne, és azt is, hogy éppen mire készül. Már akkor éreztem, hogy ha nem mondja ki gyorsan a kérdést, elkiabálom magam, hogy siessen. Az igazság az, hogy nem tudom mi történt velem, soha sem hittem volna, hogy ennyire szerelmes tudok lenni, hogy képes leszek hozzá menni egy férfihoz. Hiszen soha sem voltam híres a komoly kapcsolatok terén, és a mi kis történetünk is így kezdődőt. Csak szex, más semmi, és mégis ez lett belőlem, egy örült liba, ki képes lenne megölni magát, ha ez a férfi arra kérne. Még én is szánalmasnak érzem magam, mintha egy tini lány lennék, ki most éli át első szerelmét. Remegő kezemmel kinyitottam a dobozt, miben egy gyönyörű drágakő csillogott, egyből szerelmes lettem. Jin-re néztem, ki várta válaszom, heves szívvel mértem végig arcát, mivel az izgalomtól egy hang sem hagyta el torkom, bólintottam. Jin ekkor megragadta kezem, és magához rántott, majd csókba invitált. Mikor elváltunk, felállt, ahogy én is, majd kivette kezemből a gyűrűt és ujjamra húzta. Kislány koromban mindig elképzeltem milyen lesz a leánykérésem, hogy milyen lesz a férfi ki elvesz. Pont olyan amilyennek elképzeltem, az én lovagom.
- Nem hiszem el Jin, soha sem hittem volna, hogy te leszel az ki megkéri a kezem.
- Miért? Mert halhatatlan vagyok? Mert vérrel táplálkozom?
- Nem, hanem mert álom pasi vagy. – Elmosolyogta magát, mitől nekem is nevetnem kellet. De akkor minden jókedvem alábbhagyott.
- Mi az?
- Jin… egy dologra nem is gondoltam.
- Mire?
- Hogy te… nem öregedsz, míg én igen. Istenem, erre miért nem gondoltunk? – Láttam rajta, hogy erre ő sem gondolt. Istenem, talán nem is kellet volna bele kezdenünk.
- Nyugodj meg, megoldjuk
- És hogyan? Te nem lehetsz újra halandó, csak én… én lehetek halhatatlan. Igen, ezt kell tennünk.
- Soha. – A hangjától hirtelen kirázott a hideg. A hangulat hirtelen nagyon fagyos lett.
- Miért?
- Mert nem, kockázatos átváltoztatni. Nem mindenkinek bírja a szervezete, bele is halhatsz.
- Akkor nézed, ahogy megöregszem melletted? Komolyan? Ne nézz hülyének. – Jin arca komoly maradt, nem akartam felfogni, sőt elképzelni sem, hogy milyen lesz az életünk. Jin örök fiatal marad, míg én egyre öregebb és öregebb leszek. Majd egyszer csak meghallok. – Nem hiszem el, erős nő vagyok, nem kell féltened.
- Nem úgy van csak, ahogy azt te elképzelted. Ez nem egy film, hanem a valóság, nem könnyű átváltoztatni valakit.
- Nah persze, mond azt, hogy nem akarsz, és kész. – Jin mérgében fejét kezdte el fogni, még az előbb olyan szép volt minden, minden olyan csodálatos volt, furcsa is lett volna, ha valami nem jön közbe. Pár percig némán altunk egymással szembe, majd Jin fordult felém.
- Tudod… van valami oka annak, hogy nem akarlak átváltoztatni.
- Akkor mond meg, és lehet megértem. – Jin csak bólintani tudod.
- Nem tehetem, sajnálom.
- Nem tudom mi lehet az oka, hogy nem mondhatod el, de ha nem leszek egy közületek, akkor vedd úgy, hogy az előbb elhangzott igen… meg sem történt. – Lehúztam ujjamról a gyűrűt, majd kezébe nyomtam, és magára hagytam. Amint egyre távolabb értem tőle, a hó lassan esni kezdet, ahogyan könnyeim áztatták végig arcomat. Egyre hangosabban szipogtam, mitől látásomat saját leheletem takarta el. Az utcák csendesek voltak, ilyenkor már nem sokan jártak kint a hidegben, a fákat, házakat hótakaró takarta. Lépteim alatt lehetett hallani, ahogyan cipőm a hóba ér. Ahogyan a szél süvít fülem mellet, ahogy bele kap egy-egy ágba. A kéményekből füst szaga szállt, közben a hó egyre gyorsabban, és nagyobb pelyhekben kezdet el esni. Lábaim megálltak, nem mozdultak, és nem tudtam okát. Könnyes szemekkel felpillantottam, minden fehérben pompázott, mire a lámpák fénye ráviláglott, így nagyobb fényt bocsátva ki magából. Minden olyan, mintha egy erős sárga fény világítaná be az egész utcát, várost. Még soha sem merültem bele hazám látványába, de talán azért is mert soha sem voltam ilyen szomorú, vagy magányos. Talán vissza kellene futnom, hogy bocsánatot kérjek. De akkor miért nem mozdulnak meg lábaim?
- Ahri. – Hirtelen felkaptam fejem, majd körbe pillantottam, majd mikor hátrafordultam megláttam őt.
- Suga. Te? Hogyan kerülsz ide? – Elmosolyogta magát, majd zsebre tett kézzel megindult felém. Egyre közelebb ért, de nem állt meg, amint előttem volt, megragadta mind két vállam, majd egy rántással átölelt. Köpni, nyelni nem tudtam, még ahhoz sem volt erőm, hogy viszonyozzam ölelését, annyira meglepődtem. Pár másodpercig nem szólt, csak némán ölelt. – Suga.
- Shh, csak élvezem a pillanatot, mert kitudja mikor adódik még egy ilyen. Annyira-annyira hiányoztál, hogy elmondani sem tudom.
- Mégis… mi történt veled? Merre jártál? – Suga eltolt magától, de nem nagyon, csak annyira, hogy szemembe tudjon nézni.
- Gondoltam, hogy Jin nem fog beszélni rólam. De nem is baj, nem hibáztatom. De… - Suga hirtelen arcomhoz nyúlt, majd hideg kezével letörölte könnyeimet. – Miért sírsz?
- Én… olyan boldog voltam az előbb, de… nem értem miért nem lehet átváltoztatni?!
- Mi? Átváltoztatni? Te… olyan akarsz lenni mint mi? Miért? Képes lennél eldobni az eddigi életed?
- Suga, te nem érted, Jin… megkérte a kezem, azt akarja, hogy vele éljek, de hogyan ha én öregszem, míg ő fiatal marad? És igen, képes lennék eldobni az életem érte. – Suga egyre erősebben markolta vállamat, míg mérgesen nézet szemeimbe.
- Te bolond vagy, talán ennyire hülye vagy? Neked fogalmad sincs, milyen így élni, milyen számkivetnek lenni. Én is voltam ember, én is arról álmodtam, hogy egy legyek a halhatatlanok világával, de amint sikerült, rákellet jönnöm, hogy nem is olyan jó, mint amire vártam. Az emberek kiket közelembe engedtem, mind elmenekültek, megdobáltak, mocskos dolgokat vágtak hozzám, ami a legjobban fájt, hogy az a nő is elhagyott ki a világot jelentette nekem. A saját anyám. – Suga elengedte vállam, majd távolabb állt. – Ha egy férfi miatt képes vagy eldobni az életed, tedd, én nem teszek semmit ellene, de csak, hogy tudd… Jin nem az akire annyira felnézel. Ő sokkalta másabb, soha sem fog átváltoztatni, akkor sem, ha szeret.
- Egy bizonyos pont után… biztos tudok rá hatni.
- Nem, mert te nem ismered a múltját, én igen… és nem csak ismerem, részese voltam. – Talán igaza van Suga-nak, hiszen szinte semmit sem tudok róla, soha sem mesélt a múltjáról. – Az igazság az, hogy életében egyetlen egy halandót változtatót át, ő sem élte túl.
- Mi? Ki volt az?
- Egy nő volt, őt szerette a világon a legjobban, képes volt érte ölni, képes volt érte megtenni mindent, azok ellenére is átváltoztatta, hogy tudta nem mindenki éli túl. De megtette.
- Mert örülten szerette, de engem nem annyira, értem a célzást.
- Hidd azt amit akarsz, mert a képzeletedet, senki sem tudja ellopni, sem lemásolni. Örülök, hogy láthattalak. Remélem… néha még összefutunk. – Amint kérdezni szerettem volna, eltűnt. Ez az egyetlen egy dolog mit még nem szoktam meg, hogy hirtelen jelennek meg a semmiből, és hirtelen tűnnek el. Talán igaza van Suga-nak, talán nem kellene egyből belevágnunk az esküvőbe, jobban meg kellene ismernem.

Suga

Amint magára hagytam, egy sötét sikátorban öltöttem alakot, hogy onnan tudjam figyelni őt. Magányos volt és szomorú, bárcsak vele lehetnék, annak is örülnék, hogyha támasza lehetnék, de most ezzel is be kell érnem. Igazából mindent láttam és hallottam, tudtam, hogy Ahri miért ilyen letört, végig hallgattam az egész vacsorát. Engem is meglepet Jin hirtelen jött kérdése, nem hittem volna, hogy így elszánta magát, hogy képes elvenni egy halandó nőt. Hiszen ezzel csak szabályt szeg meg, ő pedig nem arról híres, hogy megszegje azokat. Sokáig voltam mellette, és ez az első, hogy Jin-t ilyen érzést táplál egy nő iránt. Volt alkalmam több nőt is ismerni az életében, de egyik sem volt Ahri-hoz hasonló. Hiszen ő az a nő, kinek sikerült felolvasztania a szívem. Mindig azon gondolkodtam mi lett volna akkor, ha én ismerem meg először, ha én nyitottam volna elsőnek ajtót. De a múltat nem lehet vissza csinálni. Mikor Ahri távolabb ment, előbújtam, és néztem az egyre távolabb tűnő alakját. Még így is látszott rajta milyen letört. Mikor élem meg azt, hogy egy nő ilyen szomorú legyen miattam? Mit kellene tennem, hogy az enyém légy?
- Mit csinálsz itt? – A hang hallatán megijedtem, majd Angel felé fordultam. – Kerestelek, erre itt talállak ezzel a nővel?
- Csak… erre jártam, majd megpillantottam és köszöntem.
- Köszöntél… mindent hallottam. Régóta itt vagyok, szóval nem csak Jin az kit megbabonázott, hanem téged is, talán boszorkány lenne? Nem hiszem el, hogy képes két ilyen férfit magába bolondítani. Elismerem a csajt, de az agyamra megy, talán el kellene játszadoznom vele.
- Mi? Mit akarsz vele csinálni? – Angel elmosolyogta magát, és már nagyon jól kiismertem, tudom mit jelent nála ez a mosoly. – Ügye nem akarod bántani?
- Ki? Én? Hát úgy ismersz engem? Miért bántanám? Bántott engem? Majd elintézik ők. – Fejével előre bökött, hol három férfi állt, mikor Angel intett nekik, Ahri után indultak. Akkor eset le, hogy éppen mire készülnek. Jin… most rád van szükség.