Zene

2015. október 24., szombat

17.rész Ígéret




Ígéret
 Ahri


Tudjátok mi a legnyomorultabb érzés? Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, de nem látod azt a személyt, ki világot jelenti számodra. Kinyújtod kezed, hogy elérhesd emlékeid képét. Majd rájössz, hogy nincs melletted, ekkor gyomrod görcsbe rándul a félelemtől, hiánytól. Közben száraz szemed, hirtelen megtelik könnycseppekkel. Nincs annál jobb, ha az ember találkozik azzal, kit neki szánt a sors, kinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízhatunk, akinek kedves arca elűzi bánatunkat, mely szomorú napokon boldogsággal lepi el fekete szívünket. Igen, ez az érzés az amiért egy ember megszületik. Magam sem hittem a boldog végben, és ahogy, hogy a jövőben higgyek benne, ahhoz még élnem kell, ahhoz még mellette kell maradnom. Hiszen nélküle oly vágyak törtek fel bennem, mikről magam sem tudtam, mindezek az érzések valahol megbújtak bennem, mert még soha sem kellet a felszínre törnie. De most, ahogy ezeket a szomorú perceket nélküle töltöttem, rájöttem, hogy nem akarok távol lenni tőle, nem akarok vele soha többé veszekedni, mert nekem ő az esthajnal csillaga. Ázott ruhámmal nehezen, de sikerült visszafelé vennem utam, hajam vizesen tapadt arcomra, de éreztem, ahogy boldog határozott szívem, kezdi felmelegíteni testem. Mosollyal ajkamon futottam kedvesem felé, remélem még nem késtem el, remélem még ott van, abban a hitben, hogy visszatérek hozzá. Ahogy egyre gyorsabban futottam, a hideg levegő fájdalomként hatolt át vizesen anyagon, szinte szúrt, ahogy bőrömhöz ért. Míg a nagyobb darab pehely, késként hatolt arcomba. De most, ebben a pillanatban nem számított, mert szívem örülten vert, ahogy lezajlott előttem kedvesem mosollyal teli arca, miként meghallja válaszom. De ekkor három férfi állta el utam, sietősen megkértem őket, hogy engedjenek utamra, de nem mentek el, sőt ahogy megpróbáltam kikerülni őket, az egyik megragadta kezem és erősen a földre lökött. A jéghideg hó kezembe mart, egyből éreztem, ahogy újra átáztatja ruhámat. Felnéztem, szemük tűzként égették bőrömet.
- Szóval te lennél az, az a titokzatos nő, neked sikerült a nagyúr szívébe férkőzni. Téged kellene most elintéznünk? Vajon miért is akar egy ilyen nőt, ki kellene derítenünk fiúk. – Ekkor a három férfi egyszerre térdeltek le elém, majd tépni kezdték ruhámat. Hiába akartam menekülni, sokkalta erősebbek voltak, kiabáltam, teli torokbók kiáltottam szerelmem nevét. Magam sem értem miért bántanak, soha sem ártottam nekik, akkor miért én? – Ne ficánkolj már ennyit, semmit sem érsz el vele, csak jobban feldühítesz.
- Tényleg feldühít? – Mind a négyen a hang felé kaptuk fejünket, amint felismertem, mosolyt csaltam arcomra. A három idegen felálltak, majd az egyik magával húzott.
- Mit akarsz? Menj az utadra, ez nem a te dolgod, ne avatkozz bele.
- Ohh dehogynem, ő a nőm, nem szeretem, ha a nőmmel szórakoznak. – A fiúk kikerekedett szemekkel néztek egymásra, majd nagyot löktek rajtam, és visszaestem a földre. Jin ekkor megindult a három férfi elé, kezében egy hatalmas karddal, magam sem tudom, mikor vette elő, vagy, hogy honnét van, de éppen jól jött. Az idegen férfiak fegyvert kaptak elő, majd lőni kezdtek. Láttam, ahogy Jin húsába mart, felkiáltottam, de Jin tovább folytatta útját feléjük, mintha misem történt volna. Arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Amint elérte céljukat, lecsapott kardjával, akkor gyors elfordítottam fejem, mikor visszanéztem egy egyik férfi a földön feküdt saját vérében, míg a másikat a levegőben találtam. Jin nyakánál fogva tartotta, az idő alatt míg Jin nem figyelt, a harmadik megközelített, láttam ahogy a pisztolyt felém tartja, majd hangos dörrenés mellett szólt el. Szemeim becsuktam, de a várt fájdalom nem jött, lassan nyitottam ki szemem, Jin pontosan előttem állt. De a férfi, ki leadta a lövést, már halott volt. Jin felém fordult, elmosolyogta magát, léptem egyet felé, mikor hirtelen a földre rogyott, kardjával sikerült megtámaszkodnia. Gyors futni kezdtem felé.
- Jin, istenem, jól vagy? – Láttam rajta, hogy küszködik a fájdalmaival. Kezéből vér folyt, ahogy egy nagy seb tátongott kezéből és hasából. Akkor jöttem rá, hogy a nekem szánt lövést ő védte ki, saját testével. – Istenem. – Kezemmel arcához nyúltam, mikor hirtelen karjába zárt.
- Soha többé… ne menekülj el előlem… mert így… nem tudlak megvédeni. – Hirtelen csend lett, majd éreztem, ahogy teste elernyedt.

Jin

Szemeim csukva vannak, testem pedig valami hidegen pihen, kezem és lábam nem mozognak, hiába akarok mozogni, mintha valami erő visszatartana. Nincs bennem semmi élet, de tudom, hogy nem vagyok egyedül, valaki itt áll mellettem, engem néz, figyel. Az illata olyan kellemes, annyira ismerős, de miért, ki ő? Ki vagy te? Ez az illat, teljesen megbolondít, meggyőző ereje van, mert az illatot lélegzetünkkel együtt kerül a tüdőnkbe, betölti, elborít, és ennek nincs ellenszere. Halk suhogás, majd egy finom anyag ér nyakamhoz, aztán vékony, hideg ujjak simítják végig arcomat. Érzem, ahogy közelebb hajol, csókot lehel arcomra. Szívem fájni kezd felismerésre, ki akarom ejteni nevét, de ajkam nem formál betűket, csak halk sóhaj hagyja el szám. Könnybe lábad bekötözött szemem. Már tudom miért volt ismerős ez az illat, hiszen kiskoromban mindig ezt az illatot éreztem, szinte vele nőttem fel. Édesanyám.

Amint kinyitottam szemem, a saját szobámat véltem felfedezni. Álom volt az egész, csak álom. Akkor… miért sírok a valóságban? Nagy nehezen ültem fel, de a fájdalom mi hasfalamba szúrt, visszanyomott az ágyba. Igazis, meglőttek, és ha így nyomott hagyott, akkor az egy fagolyó lehetett. Lázasnak érzem magam, és gyengének, talán ez miatt álmodtam róla. Az álmomba megálmodtam, ahogy édesanyám ápolt mikor beteg voltam. Boldog vagyok, hogy meglátogatott, mert halála óta, egyetlen egyszer sem láttam őt álmomba. Fejemet az ablak felé fordítottam, hol Ahri pihentette fejét az asztalomnál. Alszik, még így is milyen gyönyörű. Egész éjjel ápolt? Vajon ő jól van? Annyi kérdésem lenne felé, de nincs szívem felébreszteni. Ledobtam magamról takaróm, majd nagy nehezen felálltam. Fogtam magam és elsétáltam Ahri felé, kezemben egy pléddel, majd óvatosan ráterítettem. Leguggoltam elé, és megtámaszkodtam bal kezemen, közben alvó arcát figyeltem. Olyan szép, de még álmában is szenved, az arca mindent elárul. De jó is lenne, ha legalább ott megtudnám védeni, miért kell még álmában is szenvednie? Jobb kezemmel arcához nyúltam, és eltűrtem egy kiszabadult tincset füle mögé. Nagy nehezen felálltam, majd magára hagytam. A ház csendes volt, ahogy leértem a lépcsőn. A konyhába sétáltam és kivettem magamnak két zacskó vért, mit egyszerre megittam. Így már sokkalta jobb. Leültem egy székre, majd kipillantottam az ablakon, sötét volt, és a hó még mindig eset.
- Uram? Mit keres itt lent, az ágyban lenne a helye. – Monster ült le elém.
- Jól vagyok, most, hogy ittam minden rendben. Kiderítettétek ki volt a támadó?
- Nem uram, két embert megölt, a harmadikat pedig nem találjuk, mintha elnyerte volna a föld.
- Nem voltam élőhalottak, emberek voltak, de még is fagolyó volt náluk.
- Igen, szóval számítottak magára. – Egy emberre tudok csak gondolni, de ha ő is lett volna, hogyan jutott be a tudtom nélkül? Éreznem kellet volna a jelenlétét.
- Mindegy, az biztos, hogy Ahri nincs biztonságban, így jobban járunk, ha ide költözik addig, míg ki nem derítünk többet. Intézd el neki a szobát. – Bólintott, majd magamra hagyott. Pár percig még csendben ültem, majd elhatároztam, hogy visszamegyek. Mikor felértem Ahri ébren várt, mikor meglátott könnyes szemekkel karomba szaladt. Olyan erősen szorított magához, ahogy csak tudott.
- Istenem… azt hittem elveszítelek… annyira féltem. – Viszonoztam ölelését, közben államat megpihentettem fején.
- Sajnálom, hogy miattam ezt kellet átélned, ígérem, soha többé nem lesz ilyen, soha többé nem engedlek csak úgy el.
- Nem, én sajnálom, soha többé nem hagylak el… ígérem, hogy végig melletted maradok, ha fáj, ha nem… de soha többé nem engedem el kezed. – Elmosolyogtam magam, eltoltam magamtól, majd megcsókoltam.
- Többé nem engedem, hogy miattam sírj. Feküdjünk le, fáradt lehetsz. – Amint elengedtem, megragadta kezem.
- Valamit elfelejtettem mondani… én… hozzád akarok menni, nem érdekel, ha öregszem, amíg téged sem. – Soha sem hittem volna, hogy a mai nap lehet jobb, de tévedtem, ezek a szavak többet jelentenek nekem mindennél. Amilyen gyorsan csak tudtam magamhoz húztam, és újra megcsókoltam, de most mélyebben, mintha attól félnék valaki elszakítaná tőlem.

Angel

Az egész élet pocsék, minden szánalomra méltó. Nekem nem kell semmilyen érzelem, nem kellenek érzelmek, mert csak gyengítetek. Nem lehetek féltékeny, sem szerelmes, nem lehetek az újra, hiszen olyan sok időt fektettem bele abba, hogy megszabaduljak a kínzó fájdalomtól. Hiszen a szerelem egyfajta méreg, megfertőz, átveszi az uralmat, eluralkodik az egész testen. De akkor… miért van ekkora űr a szívemben akárhányszor meglátom őt?
- Márrr megiint… ráá gondoolsz? – Nem néztem felé, hanem lassan belekortyoltam a finom, édes vérbe.
- Nem… soha többé, hányszor mondjam el, hogy ne hozd fel őt? Ahogy a múltam se.
- A múúltad, szörnyűű, Jiin…meg keel halniaa. – Szemeim égni kezdtek, majd egy gyors mozdulttal előtte termettem.
- Majd én eldöntőm kit ölök meg, emlékszel miben egyeztünk meg, nem? Jin az enyém… ezt ne felejtsd el.
- Perszee kedveseem, te seee felejtsd… asszonyaa engeem illeet.
- Örömmel adom át neked azt a ribancot. – Mély hanggal felkacagtam.

2015. október 20., kedd

16.rész Múlt Hamvai



Múlt Hamvai

Ahri

Nem tudtam elhinni ami éppen velem történt, mikor Jin elkezdet beszélni, tudtam mire szeretne kilyukadni, de akkor még nem fogtam fel. Majd mikor kezembe adta a kis dobozt, tudtam mi van benne, és azt is, hogy éppen mire készül. Már akkor éreztem, hogy ha nem mondja ki gyorsan a kérdést, elkiabálom magam, hogy siessen. Az igazság az, hogy nem tudom mi történt velem, soha sem hittem volna, hogy ennyire szerelmes tudok lenni, hogy képes leszek hozzá menni egy férfihoz. Hiszen soha sem voltam híres a komoly kapcsolatok terén, és a mi kis történetünk is így kezdődőt. Csak szex, más semmi, és mégis ez lett belőlem, egy örült liba, ki képes lenne megölni magát, ha ez a férfi arra kérne. Még én is szánalmasnak érzem magam, mintha egy tini lány lennék, ki most éli át első szerelmét. Remegő kezemmel kinyitottam a dobozt, miben egy gyönyörű drágakő csillogott, egyből szerelmes lettem. Jin-re néztem, ki várta válaszom, heves szívvel mértem végig arcát, mivel az izgalomtól egy hang sem hagyta el torkom, bólintottam. Jin ekkor megragadta kezem, és magához rántott, majd csókba invitált. Mikor elváltunk, felállt, ahogy én is, majd kivette kezemből a gyűrűt és ujjamra húzta. Kislány koromban mindig elképzeltem milyen lesz a leánykérésem, hogy milyen lesz a férfi ki elvesz. Pont olyan amilyennek elképzeltem, az én lovagom.
- Nem hiszem el Jin, soha sem hittem volna, hogy te leszel az ki megkéri a kezem.
- Miért? Mert halhatatlan vagyok? Mert vérrel táplálkozom?
- Nem, hanem mert álom pasi vagy. – Elmosolyogta magát, mitől nekem is nevetnem kellet. De akkor minden jókedvem alábbhagyott.
- Mi az?
- Jin… egy dologra nem is gondoltam.
- Mire?
- Hogy te… nem öregedsz, míg én igen. Istenem, erre miért nem gondoltunk? – Láttam rajta, hogy erre ő sem gondolt. Istenem, talán nem is kellet volna bele kezdenünk.
- Nyugodj meg, megoldjuk
- És hogyan? Te nem lehetsz újra halandó, csak én… én lehetek halhatatlan. Igen, ezt kell tennünk.
- Soha. – A hangjától hirtelen kirázott a hideg. A hangulat hirtelen nagyon fagyos lett.
- Miért?
- Mert nem, kockázatos átváltoztatni. Nem mindenkinek bírja a szervezete, bele is halhatsz.
- Akkor nézed, ahogy megöregszem melletted? Komolyan? Ne nézz hülyének. – Jin arca komoly maradt, nem akartam felfogni, sőt elképzelni sem, hogy milyen lesz az életünk. Jin örök fiatal marad, míg én egyre öregebb és öregebb leszek. Majd egyszer csak meghallok. – Nem hiszem el, erős nő vagyok, nem kell féltened.
- Nem úgy van csak, ahogy azt te elképzelted. Ez nem egy film, hanem a valóság, nem könnyű átváltoztatni valakit.
- Nah persze, mond azt, hogy nem akarsz, és kész. – Jin mérgében fejét kezdte el fogni, még az előbb olyan szép volt minden, minden olyan csodálatos volt, furcsa is lett volna, ha valami nem jön közbe. Pár percig némán altunk egymással szembe, majd Jin fordult felém.
- Tudod… van valami oka annak, hogy nem akarlak átváltoztatni.
- Akkor mond meg, és lehet megértem. – Jin csak bólintani tudod.
- Nem tehetem, sajnálom.
- Nem tudom mi lehet az oka, hogy nem mondhatod el, de ha nem leszek egy közületek, akkor vedd úgy, hogy az előbb elhangzott igen… meg sem történt. – Lehúztam ujjamról a gyűrűt, majd kezébe nyomtam, és magára hagytam. Amint egyre távolabb értem tőle, a hó lassan esni kezdet, ahogyan könnyeim áztatták végig arcomat. Egyre hangosabban szipogtam, mitől látásomat saját leheletem takarta el. Az utcák csendesek voltak, ilyenkor már nem sokan jártak kint a hidegben, a fákat, házakat hótakaró takarta. Lépteim alatt lehetett hallani, ahogyan cipőm a hóba ér. Ahogyan a szél süvít fülem mellet, ahogy bele kap egy-egy ágba. A kéményekből füst szaga szállt, közben a hó egyre gyorsabban, és nagyobb pelyhekben kezdet el esni. Lábaim megálltak, nem mozdultak, és nem tudtam okát. Könnyes szemekkel felpillantottam, minden fehérben pompázott, mire a lámpák fénye ráviláglott, így nagyobb fényt bocsátva ki magából. Minden olyan, mintha egy erős sárga fény világítaná be az egész utcát, várost. Még soha sem merültem bele hazám látványába, de talán azért is mert soha sem voltam ilyen szomorú, vagy magányos. Talán vissza kellene futnom, hogy bocsánatot kérjek. De akkor miért nem mozdulnak meg lábaim?
- Ahri. – Hirtelen felkaptam fejem, majd körbe pillantottam, majd mikor hátrafordultam megláttam őt.
- Suga. Te? Hogyan kerülsz ide? – Elmosolyogta magát, majd zsebre tett kézzel megindult felém. Egyre közelebb ért, de nem állt meg, amint előttem volt, megragadta mind két vállam, majd egy rántással átölelt. Köpni, nyelni nem tudtam, még ahhoz sem volt erőm, hogy viszonyozzam ölelését, annyira meglepődtem. Pár másodpercig nem szólt, csak némán ölelt. – Suga.
- Shh, csak élvezem a pillanatot, mert kitudja mikor adódik még egy ilyen. Annyira-annyira hiányoztál, hogy elmondani sem tudom.
- Mégis… mi történt veled? Merre jártál? – Suga eltolt magától, de nem nagyon, csak annyira, hogy szemembe tudjon nézni.
- Gondoltam, hogy Jin nem fog beszélni rólam. De nem is baj, nem hibáztatom. De… - Suga hirtelen arcomhoz nyúlt, majd hideg kezével letörölte könnyeimet. – Miért sírsz?
- Én… olyan boldog voltam az előbb, de… nem értem miért nem lehet átváltoztatni?!
- Mi? Átváltoztatni? Te… olyan akarsz lenni mint mi? Miért? Képes lennél eldobni az eddigi életed?
- Suga, te nem érted, Jin… megkérte a kezem, azt akarja, hogy vele éljek, de hogyan ha én öregszem, míg ő fiatal marad? És igen, képes lennék eldobni az életem érte. – Suga egyre erősebben markolta vállamat, míg mérgesen nézet szemeimbe.
- Te bolond vagy, talán ennyire hülye vagy? Neked fogalmad sincs, milyen így élni, milyen számkivetnek lenni. Én is voltam ember, én is arról álmodtam, hogy egy legyek a halhatatlanok világával, de amint sikerült, rákellet jönnöm, hogy nem is olyan jó, mint amire vártam. Az emberek kiket közelembe engedtem, mind elmenekültek, megdobáltak, mocskos dolgokat vágtak hozzám, ami a legjobban fájt, hogy az a nő is elhagyott ki a világot jelentette nekem. A saját anyám. – Suga elengedte vállam, majd távolabb állt. – Ha egy férfi miatt képes vagy eldobni az életed, tedd, én nem teszek semmit ellene, de csak, hogy tudd… Jin nem az akire annyira felnézel. Ő sokkalta másabb, soha sem fog átváltoztatni, akkor sem, ha szeret.
- Egy bizonyos pont után… biztos tudok rá hatni.
- Nem, mert te nem ismered a múltját, én igen… és nem csak ismerem, részese voltam. – Talán igaza van Suga-nak, hiszen szinte semmit sem tudok róla, soha sem mesélt a múltjáról. – Az igazság az, hogy életében egyetlen egy halandót változtatót át, ő sem élte túl.
- Mi? Ki volt az?
- Egy nő volt, őt szerette a világon a legjobban, képes volt érte ölni, képes volt érte megtenni mindent, azok ellenére is átváltoztatta, hogy tudta nem mindenki éli túl. De megtette.
- Mert örülten szerette, de engem nem annyira, értem a célzást.
- Hidd azt amit akarsz, mert a képzeletedet, senki sem tudja ellopni, sem lemásolni. Örülök, hogy láthattalak. Remélem… néha még összefutunk. – Amint kérdezni szerettem volna, eltűnt. Ez az egyetlen egy dolog mit még nem szoktam meg, hogy hirtelen jelennek meg a semmiből, és hirtelen tűnnek el. Talán igaza van Suga-nak, talán nem kellene egyből belevágnunk az esküvőbe, jobban meg kellene ismernem.

Suga

Amint magára hagytam, egy sötét sikátorban öltöttem alakot, hogy onnan tudjam figyelni őt. Magányos volt és szomorú, bárcsak vele lehetnék, annak is örülnék, hogyha támasza lehetnék, de most ezzel is be kell érnem. Igazából mindent láttam és hallottam, tudtam, hogy Ahri miért ilyen letört, végig hallgattam az egész vacsorát. Engem is meglepet Jin hirtelen jött kérdése, nem hittem volna, hogy így elszánta magát, hogy képes elvenni egy halandó nőt. Hiszen ezzel csak szabályt szeg meg, ő pedig nem arról híres, hogy megszegje azokat. Sokáig voltam mellette, és ez az első, hogy Jin-t ilyen érzést táplál egy nő iránt. Volt alkalmam több nőt is ismerni az életében, de egyik sem volt Ahri-hoz hasonló. Hiszen ő az a nő, kinek sikerült felolvasztania a szívem. Mindig azon gondolkodtam mi lett volna akkor, ha én ismerem meg először, ha én nyitottam volna elsőnek ajtót. De a múltat nem lehet vissza csinálni. Mikor Ahri távolabb ment, előbújtam, és néztem az egyre távolabb tűnő alakját. Még így is látszott rajta milyen letört. Mikor élem meg azt, hogy egy nő ilyen szomorú legyen miattam? Mit kellene tennem, hogy az enyém légy?
- Mit csinálsz itt? – A hang hallatán megijedtem, majd Angel felé fordultam. – Kerestelek, erre itt talállak ezzel a nővel?
- Csak… erre jártam, majd megpillantottam és köszöntem.
- Köszöntél… mindent hallottam. Régóta itt vagyok, szóval nem csak Jin az kit megbabonázott, hanem téged is, talán boszorkány lenne? Nem hiszem el, hogy képes két ilyen férfit magába bolondítani. Elismerem a csajt, de az agyamra megy, talán el kellene játszadoznom vele.
- Mi? Mit akarsz vele csinálni? – Angel elmosolyogta magát, és már nagyon jól kiismertem, tudom mit jelent nála ez a mosoly. – Ügye nem akarod bántani?
- Ki? Én? Hát úgy ismersz engem? Miért bántanám? Bántott engem? Majd elintézik ők. – Fejével előre bökött, hol három férfi állt, mikor Angel intett nekik, Ahri után indultak. Akkor eset le, hogy éppen mire készülnek. Jin… most rád van szükség.

2015. október 18., vasárnap

15.rész Leánykérés


Nagy kihagyás után visszatért a Szomszédfiú, sajnálom, hogy ilyen későn hoztam új részt, de sajnos nagyon elvagyok foglalva a tanulmányaimmal. Remélem most már gyorsabban tudom hozni a részeket, mind a három Történetemből. 

Leánykérés

Jin

Egyszerűen nem tudtam felfogni a körülöttem zajló eseményeket, a legjobb emberem elárult, és nem is akár hogyan, a legfőbb ellenségemmel paktált le. Tudtam, hogy néha keményen bántam vele, de csak is azért volt mert hittem benne, a képességeiben. Mindig ő volt az kit elsőnek felvilágosítottam a dolgokról, az egész bandából ő volt az egyetlen kivel megosztottam a magánügyeimet. Soha, de soha sem hittem volna, hogy ő lesz az, ki hátba szúr. Körül néztem, láttam a többieken kik felszaladtak a zaj hallatán, hogy össze vannak zavarodva. Ahogy én is. Zsebembe vágtam kezemet, majd Angel-re koncentráltam.
- Ha még jól emlékszem, nem kellene itt lenned, az egyességünk még tart, nem lépheted át a határt az engedélyem nélkül.
- Értem én, de Suga mától az én emberem, és éreztem, hogy bajban van, így ide jöttem, gondoltam nem lenne baj, ha eljönnék az emberemért, hiszen már hozzám tartozik, ami annyit jelent, hogy csak akkor nyúlhatsz hozzá, ha én adok engedélyt hozzá. – Hangosan felkacagtam.
- Oké, vidd, én nem szólok bele az embereim döntésébe, ahogy a magánügyeibe sem. – Suga felé fordultam, láttam arcán, hogy nem ezt a reakciót várta tőlem. – Menj, ha neked más élet kell, más céllal, menj, nem tartalak vissza. – Suga elmosolyogta magát, de nem az őszinte mosolyával. Majd elém lépet.
- Köszönöm, hogy elenged, de remélem nem hiszi azt, hogy én azért hagyom el magát mert megvetem.
- Én nem találok ki dolgokat, hogy abból baj legyen. Azt hiszem el, amit másoktól hallok, vagy magam látok.
- Rendben, akkor én… mennék is, ha nem baj. – Amint kimondta Angel mellé ált, majd egyszerre köddé váltak, maguk után hagyván a széllöketet. A fiúk egyszerre kezdtek el kérdést feltenni, de hirtelen azt sem tudtam megmondani, hogy milyen nap van. Nem gondoltam volna, hogy egy testvér elárulása, ekkora fájdalmat és csalódást fog okozni. De ez ellen már semmit sem tudok tenni, ennek így kellet lennie, tudtam, hogy elérkezik ez a nap is, mikor egyik kedvenc alattvalóim elfog árulni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Többi társamra néztem, kik várták magyarázatomat.
- Suga elment, és ha legközelebb találkoztok vele, többé már nem a testvéretekként fog előttetek állni, hanem mint ellenség. Ne tegyek semmi olyan amivel nekem ártanátok, remélem ti legalább egy kicsit is, de tiszteltek. Most egyedül szeretnék lenni, ha nem baj. – Amint elhagyták szobámat, ledőltem a kanapéra, majd az ablak felé fordultam és kémlelni kezdtem a holdat, mi teljes egészében pompázott. Nehezen tudtam gondolkodni, erős érzet marja szívemet, nem tudom mit kellene tennem. Elvesztettem az egyik féltet emberem. Az a nő sokkalta töbre képes mit amit hittem, talán jobban oda kellene figyelnem rá. Órámra pillantottam, még sok időm maradt a nap felkeltéig. Egy valaki adhat vigaszt fájó szívemnek, Ahri.

Felöltöttem kabátom, majd kiléptem az ajtón, egyből megcsapott az éjszaka hideg fuvallata. Jobban összefogtam kabátom, ahogy az ajtó elé értem hangosan bekopogtam. Mikor Ahri kinyitotta előttem az ajtót, tudtam és láttam rajta, hogy éppen felkeltettem. Álmos, duzzadt szemekkel mért végig, majd beengedet. Hangos kifújás mellett ledobtam kabátom, majd szorosan karomba zártam.
- Jin, mi a baj? Soha sem szoktál az ajtón bejönni, főleg nem kopogni. Mi a baj?
- Vedd úgy, hogy nincs semmi baj, csak most a te támaszod kell. – Ahri eltolt magától, hogy szemembe tudjon nézni.
- Szokatlan a viselkedésed, és nekem nem tetszik, tudom, hogy van valami, akkor miért nem mondod el?
- Mert ezek a gondok csak is rám tartoznak, nem akarom, hogy neked ehhez bármi közöd legyen, mert csak bajod lesz tőle, oké?
- Oké, de akkor sem hagyom majd annyiba. Éppen aludtam, ügye tudod? – Újra magamhoz húztam, majd csókot leheltem finom, puha ajkára.
- Hát… most nem alszol,mert most szükségem van rád. – Hangosan felnevetett, ahogy csiklandozni kezdtem hasát, magam sem értem viselkedésemet, tényleg teljesen elvesztem az eszem mellette. Még soha sem viselkedtem így senkivel, még azzal a bizonyos személlyel sem.

Suga

Az új hely hol mától élni fogok szokatlan, és ismeretlen, nem olyan mit amit megszoktam. A kastély maga a pompa, minden aranyból díszelgett. De mégsem olyan a hangulata ahol eddig éltem. A szoba mit kaptam hatalmas, középen egy franciaágy állt, míg két oldalán éjjeliszekrény. Baloldalon található meg a fürdő és a gardrób ajtaja. Míg jobb oldalon egy erkély üveg ajtaja állt. Minden olyan más, hiányzik a régi otthonom, de nem bántam meg. Amint kipakoltam a cuccomat, felvettem kabátom, majd egy ismerős helyen öltöttem alakot. Pármásodpercig némán álltam a ház előtt, nem tudtam mit kellene tennem. Mégis mit fog mondani, ha meglát? Lassan elindultam az ajtó felé, hogy bekopoghassak, de ahogy öklöm a fa kemény anyagához ért volna, lefagytam. Hallottam, ahogy Ahri hangosan nevetgél, Jin-nel együtt. Éreztem, ahogy elönt a düh és féltékenység. Két lehetőségem volt, vagy bemegyek és kitör a harc, vagy szépen elsétálok, és máskor visszatérek. Legszívesebben berohannék és magammal vinném, de tudom jól, hogy nem vagyok még felkészülve a harcra Jin-el szembe, arra még edzenem kell, sokkalta erősebnek kell ahhoz lennem. Egyenlőre visszavonulok, ha kell évekre is, de elérem azt a szintet, hogy szembe tudjak állni vele. És akkor megmutatom mire is vagyok képes.

Jin

A napok, hónapok nagyon gyorsan mentek, és azt vettem észre, hogy eljött a nagy ünnep, itt van Karácsony, nemsokára újévet köszöntünk, és az új kedvesem mellet. Még soha sem voltam ilyen boldog senki mellet, sikerült neki elfelejtetnie velem Suga esetét. Olyan dolgokat vettem magamon észre, miket még soha sem. Képes lennék az életem árán is megvédeni, ha arra kerülne a sor. Persze azt nem akarom, és remélem semmi baj nem lesz ezek után sem, bár az elmúlt hónapokban túl csendes volt a nép, és nekem ez nem tetszik, az sem, hogy Angel nem csinált balhét. Eltűnt mindenki, aki eddig bajt okozott. Amióta Suga elhagyta a házunkat, nem hallottam felőle. Nekem ez nem tetszik, valami folyik a háttérben, csak ki kell találnom mi az. De addig is, élvezem az életem.

Egymagam-ültem bent a szobámban, és azon voltam, hogy becsomagoljam Ahri ajándékát. Nagyon izgatott vagyok az estétől, hiszen már rég volt, hogy olyannal töltöm a kedvenc ünnepemet, kit szeretek. Azt akarom, hogy minden úgy menjen, ahogy azt elterveztem. Igazából még soha sem mondtam neki, hogy szeretem, és most teljes szívemből vallomást akarok neki tenni. De hiába képzeltem el a dolgokat, semmi sem úgy megy, ahogy elképzeltem. Mérgesen téptem le újra és újra a csomagolást. Ez nekem rohadtul nem megy.
- Segítsek uram? – Felpillantottam hol Jungkook állt, kezében tálcával, min meleg tea gőzölgött.
- Khm, hát… nekem is menne, de… ha már így felajánlottad magad, akkor igen. – Elmosolyogta magát, majd asztalra helyezte a tálcát és leült mellém. Elvette kezemből a dobozt, majd míg csomagolt, elvettem a meleg teámat. – Haa, ilyen hidegben ez a legjobb. Kandalló mellet, meleg teát inni. Közben megcsinálja más a dolgaimat. Jöhettél volna előbb is, már majdnem kidobtam az egészet.
- Hallottam lentről milyen mérges, és gondoltam feljövök, tudtam, hogy segítségre szorul. – Hát igen, ő lenne Jungkook, a legfiatalabb. Mindig azon van, hogy az idősebbeken segítsen, mindig ott van, ahol éppen szükség van rá, és mellesleg nagyon jó kardvívó. Letettem poharam, majd felé hajoltam és belecsíptem a törékeny arcába.
- Jajj te kis édes, egyelek meg. Olyan kis törékeny, puha arcod van.
- Uram. – Ellökte kezem, majd kezembe nyomta a készenlétben lévő ajándékot.
- Wow, én két órán keresztül csináltam, te pedig egy perc alatt becsomagoltad. Igen, ez vagy te. Előbb kellet volna feljönnöd.
- Élvezet volt hallgatni, ahogy szenved.
- Mi? – Jungkook gyors felállt, közben meghajolt, majd el is tűnt. – Olyan mint egy nagy gyerek, szinte látom, ahogy egyre jobban felnő.
- Nem mondja? Olyan máshogy viselkedik uram. A szerelem már csak ilyen. – A hang felé kaptam tekintettem, szemeim kitágultak csodálkozásomtól, Suga.
- Te… hogy kerülsz ide?
- Tán hiányzom uram? Nincs ki zaklassa, igazam van? – Elmosolyogta magát, majd eltűnt. Igen, csak a képzeletem játszik velem. Mikor elment folyamatosan megjelent előttem, és olyan mintha élő lenne, majd lassan rá kellet jönnöm, hogy az egész csak az én szüleményem. Talán a hiány okozza az egészet, mert be kell vallanom, még ha nehezemre is esik, örülten hiányzik. Zavaromban a kis dobozkára néztem, vajon jól van? Él még?
De nincs ezen most rágódnom, készülődnöm kell. Elmentem lezuhanyozni, majd megszárítottam frissen mosott hajamat, utána felkaptam magamra egy fekete öltönyt, minek nadrágja szűkített volt, hozzá egy fekete inget húztam. Amint felöltöztem magamra fújtam méregdrága parfümömet, minél megjegyezném, imádja Ahri. Majd belőttem hajam, az idő alatt feketére váltottam, szerintem ez a szín sokkalta jobban áll. Amint végeztem, végig mértem magam a tükörben, és még én magam is csodálkoztam.
- Tényleg helyes vagy Jin, már értem miért vonzód a nőket. – Kacsintottam a tükörképemnek, majd egy utolsó igazítás, majd elindultam a szomszédba. Az egész utca a boldogságtól visszhangzott, a házak fényekbe öltöztek, az utcát sikító gyerekek töltötték meg, kik élvezték a frissen leeset havat. Hangosan kopogtam be az ajtón, majd mikor egy ismerős arc nyitotta ajtót, felmutattam a vörös csokor rózsákat. Mikor elvette, csókot leheltem ajkára. – Ma is gyönyörű vagy.
- Tudom, én mindig. Foglalj helyet. Felkapom a kabátom és mehetünk is. – Mikor elkészült, beültünk az autóba, és egy ismeretlen helyre vittem.
- Most pedig csukd be a szemed.
- Nem szeretem a titkokat.
- Shh, és bíz bennem. – Így is tett, megfogtam kezét és óvatosan vezetni kezdtem magam után. Mikor megérkeztünk ellengettem kezét. – Kinyithatót. – Óvatosan nyitotta ki szemét, majd láttam, ahogy meglepetten mérte végig a helyet.
- Ez-ez… uramisten, ez gyönyörű. Istenem. – Ahri két kezébe fogta arcát, majd hangosan felsírt. Még soha sem sírta el magát előttem, annyira boldog vagyok. Én magam választottam ki a helyszínt, hol vallomást szeretnék tenni. Az egész egy hatalmas kert, hol középen egy kisebb asztal állt, két székkel együtt, a fák mindenhol fel voltak díszítve égőkkel. Míg a befagyott tavon gyertyák égtek. Az asztal mellett pedig szirmok voltak elszórva.
- Tudtam, hogy tetszik. – Megfogtam kezét, majd leültettem. A kikészített plédekkel betakartam lábát, majd vállát. – Hát, együnk. – Amint kimondtam, megszólalt egy kellemes dallam. Amint befejeztük az evést, nagy levegőt vettem és megfogtam kezét. – Tudod, még soha-soha nem ültem így itt, még soha sem tettem ilyet, hiszen tudod ki vagyok. Nem olyan pasi vagyok akiről álmodik egy nő, sőt… egy olyan lény vagyok kikről az emberek nem tudnak, kikről semmit sem tudnak. De te elfogadtál így is, hiszen egy fenevad vagyok, és emlékszel miben állapodtunk meg? Hogy nem lesznek mihaszna érzelmek, csak szimplán testi vágy. De én nem tudtam anélkül élni, mert képes voltál elérni azt, amit még senki más. Örülten szeretlek.
- Uramisten, ügye nem?
- De igen. – Felálltam, majd letérdeltem elé, és kezébe adtam a dobozt. Mikor kinyitotta, könnyes szemek mellet nézet le rám. – Hozzám jössz? Képes leszel egy ilyen mellet élni mint én? Egy vámpír mellet? – Ahri újra elsírta magát, majd bólintott, ekkor egy hatalmas kő eset le szívemről, majd megcsókoltam.

2015. szeptember 7., hétfő

14.rész Csalódás és megtorlás



Csalódás és megtorlás 
 
Ahri

Egyre szenvedélyesebben csókolt, hol ajkamat tépte, hol nyakamat csókolgatta. Élveztem minden egyes érintését, dús hajába túrtam, imádom, ahogy egész testével kimutatja mennyire vágyik érintésemre, közelségemre. Újra megkereste ajkam, ahogy megcsókolt, egyből felemelt és az ágyára fektetet, ha belegondolunk még soha sem szeretkeztünk nála, mindig nálam voltunk. Lassan közelített meg, éreztem, hogy ez a mai est nem olyan lesz mint a többi. Óvatosan szabadult meg felsőmtől és nadrágomtól, mivel alattam nem volt semmi fehérnemű, így azoktól már nem kellet megszabadulnia. Lassan csókolta végig nyakam, le mellemig, hasfalamig, majd le combomig. Amint nőiességemhez ért megfeszült a hátam, és a lepedőbe markoltam. Olyan finoman ért hozzám, mintha attól félt volna, hogy a végén eltörők. Nyelvével egyre gyorsabban mozgott, mitől egyre jobban éreztem, hogy lassan a menybe repít. Hangos nyögések hagyták el torkom, és éreztem ahogy a levegő megtelik az erotika illatával. Hiába szólítottam a nevén, nem hagyta abba, inkább még jobban azon volt, hogy a csúcsra repítsen. Mikor már nem bírtam visszatartani az előjövő sikításomat, kiadtam mindent magamból. Jin visszamászott rám, és győzedelmes mosolyt csalt arcára. Majd újra megcsókolt, így ízlelve saját ízemet. Jobb kezébe vette bal mellemet, majd masszírozni kezdte azt. Lassan elvállt tőlem és felegyenesedet, így levette felsőjét és nadrágjából is kibújt. Láttam és éreztem is, hogy teljesen készen áll. Újra combom közé préselte magát, majd elkezdte csókolgatni arcom.
- Annyira sajnálom… mától, ahogy egyek leszünk, örök esküt fogadunk, soha többé nem engedem, hogy elhagyj, hogy más férfiak megközelítsenek. Soha többé.
- Rendben, te pedig soha sem hagyhatsz el, soha sem lehetsz más nővel, és ha vérre van szükséged, azt csak is én lehetek. – Bólintott, majd lassan, óvatosan belém hatolt. Halk sóhaj hagyta el ajkam, ahogy egyesültünk. Lassan mozgatni kezdte csípőjét, közben csak a mi sóhajunk töltötte be a csendes, a sötét szobát. Szinte éreztem, ahogy megfeszülnek izmaim, ahogy az övé is. Egyre gyorsabban kezdet el bennem mozogni, mitől kábultnak éreztem magam. Nyögéseink egyre hangosabbak voltak. Soha többé nem akarom elveszíteni, mindig mellette szeretnék maradni, képtelen lennék csak úgy eldobni őt újra. Ahogy a csúcsra törtünk, Jin erőtlen testével mellém feküdt, közben közelebb húzott magához, majd állát fejemre hajtotta.
- Soha sem szeretkeztem ilyen jót, sőt… nem mondhattam volna szeretkezésnek. Szeretlek.
- Én is Jin.

Suga

Mikor kiszaladt Ahri utána szaladtam, így mindent láttam és hallottam, nem akartam hegyezni fülem, de nem tudtam csak úgy lelépni. Mindent éreztem, éreztem ahogy megcsókolja, ahogy Jin hozzáért asszonyomhoz, hiszen a vér miatt össze vagyunk kötve. Nem akartam, hogy így alakuljanak a dolgok, most képtelen leszek új ötlettel elő rukkolni. Óvatosan csuktam be magam mögött az ajtót, nem akartam nagy hangzavart csapni. Nagyon rosszul eset, hogy Ahri ennyi gondozás után csak így eldobott, én hülye még hagytam is, hogy kihasználjon, de erősnek kell maradnom. Megígértem neki, hogy megfogom védeni, és ez így is lesz, míg meg nem halok.
- Csak nem megcsaltak? – A hang hallatán felkaptam a fejem, és az erkély felé fordultam.
- Angel. Te meg… hogyan?
- Talán megkellene hajolnod, hiszen ha úgy nézzük én a királynéd vagyok.
- Addig nem hajolok meg, míg nem sikerül a tervem. De… mindig meglepsz, mikre vagy még képes?
- Miért… kezdesz félni tőlem?
- Nem, csak olyanokra vagy képes amit csak egy tisztavérű tudd. Egyáltalán nem éreztem a jelenlétedet. – Leült az egyik karszékbe, majd intett, hogy foglaljak helyet. – Nem félsz, hogy Jin észlelni fog?
- Nem, mert el van foglalva mással. Tudod… nekem is vannak titkaim, és nem a legjobbak, ne érdekeljen, hogy hogyan lett belőlem ilyen erős.
- Oké, nem is fog, de… miért jöttél?
- Nem tudom, csak… éreztem, hogy valami nem stimmel, így itt termettem, majd éreztem, hogy Jin és az a kurva éppen… hagyjuk.
- Féltékeny vagy… csak nem éreztél valamit…??
- Nem… Suga, nem te vagyok… mellesleg, jöttem érdeklődni, hogy hallatsz?
- Ne itt beszéljük meg, Jin meghalhatja. Nem kellene ide jönnöd. Veszélyes, csoda, hogy a határőrök nem vettek észre.
- Persze, hogy nem… könnyen tudok az elmémmel irányítani.
- Fantasztikus vagy, ha ilyen erőd van, miért nem bánsz el Jin-nel? Könnyen van rá esélyed.
- Nem, nincs meg ahhoz még az erőm. Ahhoz… nagyok sok erőt kell kiszívnom.
- Erőt? Nem értem…
- Eláruljak egy titkot?
- Kezdek félni, de igen, mond, talán így jobban megbízom benned. – Bólintott, majd azon kaptam magam, hogy egy sötét pincehelyiségben álltunk. – Shh, a kicsikéim nagyon nyűgösek. – Angel benyomott egy kódot, nem sokat láttam belőle, de az első két jegyet így is megjegyeztem. Majd kinyílott egy vasajtó, ahogy beléptünk egy hatalmas nagy csarnok tárult elénk, minden kék világítással volt kivilágítva. Ahogy egyre beljebb értünk sorban hatalmas burkok álltak, hol nők voltak tárolva. – Mia… mi ez?
- A szerelmeim… ők az én életadóim.
- Mi? Még soha sem hallottam róla.
- Elmondom. Mikor megközelítettem Jint, kaptam egy remek ajánlatot, ha sikerrel járok akkor kapok hatalmat, semmit sem kellet csinálnom, mint a letaszított vámpír véréből innom. Majd megöltem magam, így ébredtem fel. De ahhoz, hogy ekkora erőt eltudjak bírni, nem elég a vér, erőt kell szívnom halandó nőkből. Ezért vannak itt.
- Kiszívod az életerejüket? Még soha sem hallottam ilyenről. Hogy voltál képes megölni a vörösök királyát, és hogy voltál képes ilyen nagy erő mellett ébren maradni?
- Nem kellet sok hozzá… csak egy elítélt. – Elítélt? Miről beszélsz? – Látom nem érted, nem sok elítélt van már ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy hallottál róluk. Mások úgy hívják őket, hogy varázslók.
- Varázslók? Léteznek? Hallottam róluk, de nem hittem bennük.
- Pedig léteznek, és az egyik az én emberem. Be is mutatom neked. – Angel kitárta kezét, hol éppen egy csuklyás, magas férfi lépet ki az ajtón. Elsőnek nem láttam arcát, így alaposan megfigyeltem. Magas volt, és vékony, egész testét fekete kötényszerű ruha takarta. Lassú mozdulattal lehúzta fejéről a csuklyát, a látványtól pedig majdnem elhánytam magam. Kopasz volt, szemei helyet hatalmas fekete lyuk tátongott, arcáról pedig lógtak a hús darabok és bőr darabok, egyszóval kilátszott a csontozata.
- Hhaallottam rooladd, ifjjúú harcoos. Az auráád naaggyon erőős. Dee elkell nyerneed a biizalmamaat.
- Örvendek a találkozásnak. Hívjon Suga-nak, csak simán, még soha sem láttam varázslót.
- Neem sookan vagyuunk, vannak kiik fööld alatt élneek, vannak kiikneek helyéét nem tudjuuk.
- Fura, nem ilyennek képzeltem el, emberibbnek.
- Igeen, kicsiit csúnyáák vagyuunk. – Kinyújtotta felém kezét, mit elfogadtam, de akkor olyan fájdalom hasított egész testembe, hogy a földre kényszerültem. Nem tudtam mihez kezdeni, az egész testemen lebénította, egy érintéssel. Mikor elengedte kezem, még vagy öt percig a földön térdelhettem, még mindig éreztem a hatását.

- Látod Suga, ők erősebbek mint hinnéd. – Angel leguggolt elém, majd egyik kezét vállamra helyezte. – Már ezért is érdemes mellettem lenned, legyél az én emberem, és megkapsz mindent, cserébe… hagyd el Jin-t. – Szemeim felcsillantak.

Amint hazaértem a fiúk jöttek le hozzám kérdésekkel. Mind az öten hülye kérdésekkel dobáltak. Nem volt hozzájuk kedvem, így magukra hagytam. Amint beléptem szobámba, megéreztem Jin erős, magabiztos illatát. És ahogy sejtettem, az íróasztalomnál ült, és boldog mosoly húzódott ajkán. Éreztem rajta Ahri illatát, mitől mérgem az egekbe szállt.
- Hol voltán Suga?
- Elkellet mennem innen, közbejött valami.
- Értem, csak mert… éreztem valami furcsát. Nem tudtam mi az, de nem is érdekelt akkor. – Felállt, majd pontosan előttem állt meg. – Volt, hogy hülyének néztél?
- Nem, nem volt.
- Akkor – megragadta ingem és közelebb húzott – miért hazudsz nekem? Azt hiszed, nem érzem meg Angel jelenlétét? Mi a fasz van veled ember? Összejátszol az ellenséggel?
- Nem, nem nézem ellenségnek.
- Mi? Ember te bolond vagy, én vagyok az utolsó tisztavérű, ezt elfelejtetted?
- Miért? Mi mik vagyunk?
- Ti… a mi vérünkből táplálkozó élősködők, ha mi nem lettünk volna, te most nem lennél itt, már rég a földben lennél, már a csontodat sem találnák. Jól vésd az eszedbe ki vagyok. – Mérgesen taszítottam rajta.
- Te is vésd be a fejedbe, mától nem parancsolhatsz nekem
- Mi?
- Így van – mind ketten az ajtó felé pillantottunk, hol Angel támaszkodott meg a falnak, két emberével. – Mától… ő énhozzám tartozik.

2015. szeptember 6., vasárnap

13.rész Szeretlek



Szeretlek

Suga

Jin? Az nem lehet, nem tenne ilyet, nem így ismertem meg. Annyi kérdés tudnék feltenni, ennek semmi értelme, de nem vitatkozhatok ez ellen, hiszen nem tudom az igazságot. Ez a két vámpír tudja csak, és a megbízójuk. Lassan elengedtem az idegen vérszívó kabátját, majd mélyen a szemébe néztem. „ Rendben, fogjuk rá, hogy Jin volt az, nem kérdezlek, meghagyom a szaros kis életeteket, de meg ne lássalak itt újra, mert végetek, szerintem nagyon ismert gyilkoló gép vagyok.” A férfi bólintott, majd intett fivérének és tovább álltak. Ahri az idők alatt mélyen a sarokba fúrta magát. Térdét felhúzta, és azon pihentette fejét és két karját. Leguggoltam elé, de még csak meg sem rezzent. Tudom, hogy mindennek én vagyok az okozója, és hogy miattam lett ilyen a helyzete közte és Jin között, de mégsem okolom magam, sőt… boldog vagyok, hogy én lehetek mellette.
- Ahri. – Nem nézett fel neve hallatán, csak még jobban összehúzta magát, majd halk szipogásokat hallottam. – Te sírsz, istenem remegsz. Nyugodj meg, vége van, elmentek, és megígérem, hogy soha többé nem engedem, hogy bántsanak. Ígérem, hogy mindig melletted leszek. – Lassan felemelte fejét, szemei vörösek voltak a sok sírástól.
- Megígéred? – Ha nem ismertem volna, és ha nem tudnám mennyi idős, most azt hittem volna róla, hogy egy törékeny kislány, kinek édesanya óvása kell. Bólintottam. – Annyira féltem Suga. – Újra zokogni kezdet, én pedig ezt kihasználva óvatosan megfogtam fejét, és vállamra húztam, nem lökött el, helyette markolni kezdte ingemet. Még soha sem vert így a szívem. Pedig Suga… nem szerethetsz belé. Megfogtam derekát és mind két lábát, majd lassan az ágyra helyeztem. Betakartam, majd lehúztam róla szakadt ruháját, pedig biztosan drága volt. Amint elléptem Ahri megragadta kezem. – Ne menj… félek. – Leültem mellé, és figyeltem az alvó arcát. Még így is gyönyörű a sok piszok ellenére.
- Remélem szépeket álmodsz hercegnőm. Esküszöm, azon leszek, hogy neked jobb és jobb legyen. – Közelebb hajoltam, és finom csókot leheltem ajkára. – Az enyém vagy.

Jin

Mérgemben fel-alá járkáltam. Nem tudom elhinni. Ez az egész egy rossz vicc. Hajamat téptem, majd falba csaptam öklöm mérgemben. A két lökött pedig mint egy kislány könyörgött életükért.
- KUSS! Az istenért, úgy vinnyogtok mint a lányok. – Leguggoltam eléjük, majd lökdösni kezdtem vállukat. – Mit mondtam nektek? Hogy egy újjal sem nyúlhatok hozzá, ezért bíztalak MEG TITEKET?
- Annyira sajnáljuk, de… rendesek voltunk vele, azokat a kérdéseket tettük fel amit mondott, de rugdosni kezdet, meg… dobálni, és tudja… milyen a vérmérsékletünk.
- Vérmérséklet? – Felálltam és hangosan kifújtam a levegőt, majd nagyot rúgtam hasába, mitől a földre rogyott, fivéréhez léptem ki lehajt fejjel, remegő kézzel várta csapásomat. – És te… téged nagyon jól ismerlek, amilyen kicsi, és ronda vagy, olyan rossz is. Istenem… mit kellene tennem veletek? Ha? Suga… pont Ő? A KURVA ÉLETBE. – Hiába kiabáltam velük, egyre rosszabb volt a helyzetem. A látásom elhomályosult, majd megragadtam a kövér, pici nyakát. Egyre szorosabban fogtam, arca piros lett, majd lassan vér kezdet el belőle folyni, ekkor gyors mozdulattal áthasítottam kezemmel mellkasát, és kitéptem dobogó szívét. Élettelen teste pedig a földre rogyott, fivére zokogni kezdet, de nem mert rám nézni. – Véres lettem… - Leguggoltam és az életben maradt vámpír ruhájába töröltem véres kezem. – Nagyon jól ismersz, azt is, hogy mikre vagyok képes… sajnálom, de valakit meg kellet ölnöm, hogy lehiggadjak. Ha élni szeretnél… menekülj. – Nem válaszolt, csak gyors köddé vált.

Ahri

Testem remegett, nem tudtam megmondani, hogy mi az oka, de azt tudtam, hogy menekülök valaki, valami ellen. De hiába szettem gyorsan lábaimat, olyan mintha semmit sem hallattam volna előre, megállt az idő. Amint körbe pillantok csak a vak sötétség vesz körül, ahogy körbe ölel. Valamikor mindenem fájt, máskor pedig olyan mintha semmit sem éreznék, mintha nem is lenne testem. Amint léptem egyet előre, megpillantottam egy sötét alakot. Elsőnek nem ismertem fel, majd mikor közelebb ért hátrálni kezdtem. Jin volt az, mosolygott, közben kezei véresek voltak. Hiába hátráltam, ő sokkalta gyorsabb volt nálam. Amint elkapta derekam…

Hangos kiáltás mellett ébredtem fel. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Ahogy lassan kitisztult látásom-rájöttem helyzetemre. Nem tudtam mennyi ideig aludtam, de éreztem, hogy ha most nem fürdök le, abba belefogok örülni. Nagy nehezen kiszálltam az ágyból, majd nagy erőt kellet vennem, hogy feltudjak állni. Nagy fájdalmakra vártam, de semmi. A sebeim nem fájnak, ahogy testem sem, a fáradságon kívül semmit sem éreztem. Lenéztem lábaimra sebeimet keresvén, és akkor jöttem rá, hogy nincs rajtam a szakadt ruhám. A tükör elé álltam, jól alaposan végigmértem magam, sehol egy seb, mintha nem is lett volna, hová tűnt? Nem gondolkodtam sokat, gyors ledobtam magamról fehérneműimet, majd beálltam a meleg víz alá. Még soha sem örültem ennyire a víznek. Nem tudom mennyi ideig álltam víz alatt, de éreztem, hogy egyre jobban melegszik testem. Mikor végeztem hagytam vizesen a hajamat, majd körbe csavartam magam egy törülközővel. Ahogy leértem a lépcsőn egyből szemet szúrt, hogy ki van takarítva. Hangok csapták meg fülemet, mikor befordultam a konyhába megpillantottam Suga hátát, ki éppen valami finomat főz az illatok alapján. Megköszörültem torkomat, erre felkapta fejét.
- Ohh Ahri felébredtél? Még nem végeztem, de foglalj csak helyet, mindjárt kész. – Engedelmeskedtem, boldog vagyok, hogy van ki törődik velem. – Jól érzed magad? Nagyon rosszul néztél ki.
- Igen, jobban vagyok, de… nem értem, hová tűntek a sebeim.
- Meggyógyítottam. Remélem nem baj. – Nem értettem, hogy volt képes?! – Látom nem érted, pedig könnyű… mi vámpírok tudunk gyógyítani vérünkkel emberi sebet.
- Wow, erről semmit sem tudtam, de boldog vagyok. Köszönöm, de ez miatt nem kellene megsértened magad.
- Megmondtam… hogy megvédelek, és… már mindenki azt hiszi, hogy hozzám tartozol. Ezt ne felejtsd.
- Suga… igaz, amit tegnap mondtak? Tényleg Jin küldte rám őket?
- Ezt állították… de ez… - Nem hallgattam meg amit mondani szeretett volna, felrohantam az emeletre és magamra kaptam egy egyszerű melegítőt. Mikor végeztem kirohantam a házból, a szomszédházáig meg sem álltam. Hangosan dörömbölni kezdtem az ajtót, majd Jungkook nyitott ajtót. Nem figyeltem oda, hogy éppen mit mond, egyenesen Jint kerestem, majd akkor vettem észre, hogy éppen a lépcsőn jött le. Amint meglátott, láttam rajta, hogy nem érti miért vagyok itt. Köszönni szeretett volna, de akkor nagyot csaptam arcára.
- Te egy faszkalap vagy, minek nézel engem? Hogy van merszed ilyet tenni velem? Ha? Ha meg akarsz szabadulni tőlem, akkor tedd magad. Vagy nincs hozzá bátorságod?
- Miről beszélsz?
- Ne nézz hülyének, tegnap két vérszívó tört be a lakásomba, és megtámadtak. Ha Suga nem lett volna, halott lennék, hála neked.
- Nem úgy nézel ki mint aki haldokolna. – Nem tudtam nem mérges lenni rá, legszívesebben megöltem volna itt helyben. Helyette kitártam karomat.
- Ölj meg, most itt a lehetőség, vess véget a szenvedésemnek, nem is, a tiédnek. – Láttam rajta, hogy nem tetszik viselkedésem. Nem kiabált rám, helyette megragadta csuklómat és maga után húzott a szobájába. Hangosan csapta be magunk után az ajtót. Majd elengedte kezem és hajába túrt.
- Ahri őszinte leszek hozzád, igen… én küldtem rád őket, de nem ezért, csak üzenni szerettem volna, azt mondták, hogy verted őket, így bepöccentek. És meg is öltem az egyiket, ha nem hiszel nekem… nézd meg magad.
- Neked… soha többé nem hiszek el semmit.
- Sajnálom, és bánom… tényleg.
- Én csak azt bánom, hogy megismertelek. – A sírás kerülgetett, elakartam haladni mellette, de akkor nekinyomott a falnak és mélyen megcsókolt. Elakartam taszítani, de hiába minden, túl sok érzést fektettem bele abba, hogy képes legyek egyáltalán ide jönni. Bal keze derekamra vándorolt, hogy közelebb tudjon húzni, míg másik kezével hajamba túrt. A csókunk olyan sokáig tartott, hogy éreztem elgyengülnek lábaim, ha nem tartana nem tudtam volna megállni. Miért hagyom magam, miért nem löktem el? Miért vagy ilyen gyenge Ahri? Miért? Éreztem, ahogy egy könnycsepp hagyta el szememet. Mikor elváltunk Jin letörölte, majd mélyen szemembe nézet.
- Szeretlek. Még soha sem mondtam ki, ez az egyetlen egy szó… amit senkinek sem mondtam még.
- Akkor mond még.
- Szeretlek. Szeretlek. – Ahogy kimondta volna harmadszorra, megcsókoltam. Mind két karomat átfűztem nyakánál, válaszként bele mosolygott csókunkba és átkarolta derekam. Még soha sem éreztem így, de azt hiszem, hogy én is szerelmes vagyok.