Szeretlek
Jin? Az nem lehet, nem tenne ilyet, nem így ismertem meg. Annyi kérdés tudnék feltenni, ennek semmi értelme, de nem vitatkozhatok ez ellen, hiszen nem tudom az igazságot. Ez a két vámpír tudja csak, és a megbízójuk. Lassan elengedtem az idegen vérszívó kabátját, majd mélyen a szemébe néztem. „ Rendben, fogjuk rá, hogy Jin volt az, nem kérdezlek, meghagyom a szaros kis életeteket, de meg ne lássalak itt újra, mert végetek, szerintem nagyon ismert gyilkoló gép vagyok.” A férfi bólintott, majd intett fivérének és tovább álltak. Ahri az idők alatt mélyen a sarokba fúrta magát. Térdét felhúzta, és azon pihentette fejét és két karját. Leguggoltam elé, de még csak meg sem rezzent. Tudom, hogy mindennek én vagyok az okozója, és hogy miattam lett ilyen a helyzete közte és Jin között, de mégsem okolom magam, sőt… boldog vagyok, hogy én lehetek mellette.
- Ahri. – Nem nézett fel neve hallatán, csak még jobban összehúzta magát, majd halk szipogásokat hallottam. – Te sírsz, istenem remegsz. Nyugodj meg, vége van, elmentek, és megígérem, hogy soha többé nem engedem, hogy bántsanak. Ígérem, hogy mindig melletted leszek. – Lassan felemelte fejét, szemei vörösek voltak a sok sírástól.
- Megígéred? – Ha nem ismertem volna, és ha nem tudnám mennyi idős, most azt hittem volna róla, hogy egy törékeny kislány, kinek édesanya óvása kell. Bólintottam. – Annyira féltem Suga. – Újra zokogni kezdet, én pedig ezt kihasználva óvatosan megfogtam fejét, és vállamra húztam, nem lökött el, helyette markolni kezdte ingemet. Még soha sem vert így a szívem. Pedig Suga… nem szerethetsz belé. Megfogtam derekát és mind két lábát, majd lassan az ágyra helyeztem. Betakartam, majd lehúztam róla szakadt ruháját, pedig biztosan drága volt. Amint elléptem Ahri megragadta kezem. – Ne menj… félek. – Leültem mellé, és figyeltem az alvó arcát. Még így is gyönyörű a sok piszok ellenére.
- Remélem szépeket álmodsz hercegnőm. Esküszöm, azon leszek, hogy neked jobb és jobb legyen. – Közelebb hajoltam, és finom csókot leheltem ajkára. – Az enyém vagy.
Jin
Mérgemben fel-alá járkáltam. Nem tudom elhinni. Ez az egész egy rossz vicc. Hajamat téptem, majd falba csaptam öklöm mérgemben. A két lökött pedig mint egy kislány könyörgött életükért.
- KUSS! Az istenért, úgy vinnyogtok mint a lányok. – Leguggoltam eléjük, majd lökdösni kezdtem vállukat. – Mit mondtam nektek? Hogy egy újjal sem nyúlhatok hozzá, ezért bíztalak MEG TITEKET?
- Annyira sajnáljuk, de… rendesek voltunk vele, azokat a kérdéseket tettük fel amit mondott, de rugdosni kezdet, meg… dobálni, és tudja… milyen a vérmérsékletünk.
- Vérmérséklet? – Felálltam és hangosan kifújtam a levegőt, majd nagyot rúgtam hasába, mitől a földre rogyott, fivéréhez léptem ki lehajt fejjel, remegő kézzel várta csapásomat. – És te… téged nagyon jól ismerlek, amilyen kicsi, és ronda vagy, olyan rossz is. Istenem… mit kellene tennem veletek? Ha? Suga… pont Ő? A KURVA ÉLETBE. – Hiába kiabáltam velük, egyre rosszabb volt a helyzetem. A látásom elhomályosult, majd megragadtam a kövér, pici nyakát. Egyre szorosabban fogtam, arca piros lett, majd lassan vér kezdet el belőle folyni, ekkor gyors mozdulattal áthasítottam kezemmel mellkasát, és kitéptem dobogó szívét. Élettelen teste pedig a földre rogyott, fivére zokogni kezdet, de nem mert rám nézni. – Véres lettem… - Leguggoltam és az életben maradt vámpír ruhájába töröltem véres kezem. – Nagyon jól ismersz, azt is, hogy mikre vagyok képes… sajnálom, de valakit meg kellet ölnöm, hogy lehiggadjak. Ha élni szeretnél… menekülj. – Nem válaszolt, csak gyors köddé vált.
Ahri
Testem remegett, nem tudtam megmondani, hogy mi az oka, de azt tudtam, hogy menekülök valaki, valami ellen. De hiába szettem gyorsan lábaimat, olyan mintha semmit sem hallattam volna előre, megállt az idő. Amint körbe pillantok csak a vak sötétség vesz körül, ahogy körbe ölel. Valamikor mindenem fájt, máskor pedig olyan mintha semmit sem éreznék, mintha nem is lenne testem. Amint léptem egyet előre, megpillantottam egy sötét alakot. Elsőnek nem ismertem fel, majd mikor közelebb ért hátrálni kezdtem. Jin volt az, mosolygott, közben kezei véresek voltak. Hiába hátráltam, ő sokkalta gyorsabb volt nálam. Amint elkapta derekam…
Hangos kiáltás mellett ébredtem fel. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Ahogy lassan kitisztult látásom-rájöttem helyzetemre. Nem tudtam mennyi ideig aludtam, de éreztem, hogy ha most nem fürdök le, abba belefogok örülni. Nagy nehezen kiszálltam az ágyból, majd nagy erőt kellet vennem, hogy feltudjak állni. Nagy fájdalmakra vártam, de semmi. A sebeim nem fájnak, ahogy testem sem, a fáradságon kívül semmit sem éreztem. Lenéztem lábaimra sebeimet keresvén, és akkor jöttem rá, hogy nincs rajtam a szakadt ruhám. A tükör elé álltam, jól alaposan végigmértem magam, sehol egy seb, mintha nem is lett volna, hová tűnt? Nem gondolkodtam sokat, gyors ledobtam magamról fehérneműimet, majd beálltam a meleg víz alá. Még soha sem örültem ennyire a víznek. Nem tudom mennyi ideig álltam víz alatt, de éreztem, hogy egyre jobban melegszik testem. Mikor végeztem hagytam vizesen a hajamat, majd körbe csavartam magam egy törülközővel. Ahogy leértem a lépcsőn egyből szemet szúrt, hogy ki van takarítva. Hangok csapták meg fülemet, mikor befordultam a konyhába megpillantottam Suga hátát, ki éppen valami finomat főz az illatok alapján. Megköszörültem torkomat, erre felkapta fejét.
- Ohh Ahri felébredtél? Még nem végeztem, de foglalj csak helyet, mindjárt kész. – Engedelmeskedtem, boldog vagyok, hogy van ki törődik velem. – Jól érzed magad? Nagyon rosszul néztél ki.
- Igen, jobban vagyok, de… nem értem, hová tűntek a sebeim.
- Meggyógyítottam. Remélem nem baj. – Nem értettem, hogy volt képes?! – Látom nem érted, pedig könnyű… mi vámpírok tudunk gyógyítani vérünkkel emberi sebet.
- Wow, erről semmit sem tudtam, de boldog vagyok. Köszönöm, de ez miatt nem kellene megsértened magad.
- Megmondtam… hogy megvédelek, és… már mindenki azt hiszi, hogy hozzám tartozol. Ezt ne felejtsd.
- Suga… igaz, amit tegnap mondtak? Tényleg Jin küldte rám őket?
- Ezt állították… de ez… - Nem hallgattam meg amit mondani szeretett volna, felrohantam az emeletre és magamra kaptam egy egyszerű melegítőt. Mikor végeztem kirohantam a házból, a szomszédházáig meg sem álltam. Hangosan dörömbölni kezdtem az ajtót, majd Jungkook nyitott ajtót. Nem figyeltem oda, hogy éppen mit mond, egyenesen Jint kerestem, majd akkor vettem észre, hogy éppen a lépcsőn jött le. Amint meglátott, láttam rajta, hogy nem érti miért vagyok itt. Köszönni szeretett volna, de akkor nagyot csaptam arcára.
- Te egy faszkalap vagy, minek nézel engem? Hogy van merszed ilyet tenni velem? Ha? Ha meg akarsz szabadulni tőlem, akkor tedd magad. Vagy nincs hozzá bátorságod?
- Miről beszélsz?
- Ne nézz hülyének, tegnap két vérszívó tört be a lakásomba, és megtámadtak. Ha Suga nem lett volna, halott lennék, hála neked.
- Nem úgy nézel ki mint aki haldokolna. – Nem tudtam nem mérges lenni rá, legszívesebben megöltem volna itt helyben. Helyette kitártam karomat.
- Ölj meg, most itt a lehetőség, vess véget a szenvedésemnek, nem is, a tiédnek. – Láttam rajta, hogy nem tetszik viselkedésem. Nem kiabált rám, helyette megragadta csuklómat és maga után húzott a szobájába. Hangosan csapta be magunk után az ajtót. Majd elengedte kezem és hajába túrt.
- Ahri őszinte leszek hozzád, igen… én küldtem rád őket, de nem ezért, csak üzenni szerettem volna, azt mondták, hogy verted őket, így bepöccentek. És meg is öltem az egyiket, ha nem hiszel nekem… nézd meg magad.
- Neked… soha többé nem hiszek el semmit.
- Sajnálom, és bánom… tényleg.
- Én csak azt bánom, hogy megismertelek. – A sírás kerülgetett, elakartam haladni mellette, de akkor nekinyomott a falnak és mélyen megcsókolt. Elakartam taszítani, de hiába minden, túl sok érzést fektettem bele abba, hogy képes legyek egyáltalán ide jönni. Bal keze derekamra vándorolt, hogy közelebb tudjon húzni, míg másik kezével hajamba túrt. A csókunk olyan sokáig tartott, hogy éreztem elgyengülnek lábaim, ha nem tartana nem tudtam volna megállni. Miért hagyom magam, miért nem löktem el? Miért vagy ilyen gyenge Ahri? Miért? Éreztem, ahogy egy könnycsepp hagyta el szememet. Mikor elváltunk Jin letörölte, majd mélyen szemembe nézet.
- Szeretlek. Még soha sem mondtam ki, ez az egyetlen egy szó… amit senkinek sem mondtam még.
- Akkor mond még.
- Szeretlek. Szeretlek. – Ahogy kimondta volna harmadszorra, megcsókoltam. Mind két karomat átfűztem nyakánál, válaszként bele mosolygott csókunkba és átkarolta derekam. Még soha sem éreztem így, de azt hiszem, hogy én is szerelmes vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése