8.rész Az igazság

Jajj, nagyon rég írtam újabb fejezetet, de hát nyár van, remélem nincs harag, egy kisebb részt hoztam most nektek, remélem elnézők lesztek velem :D

Az igazság

Nem hittem szememnek, tényleg pirosan izzott szeme, metszőfogai pedig megnőttek, min a vérem száradt, nem akartam elhinni, hogy igaz a monda, hogy végig igazat mondott nekem. Én hülye pedig nem hittem el, de ki hitte volna el? A filmek szüleménye, miket a tinik imádnak és istenítenek, senki sem hisz ilyen dolgokban. Mégis hogyan kellet volna reagálnom mikor így beállított aznap este, persze, hogy képébe nevettem. Teljesen megfagytam, Jin közben leszállt rólam és felöltözött, magamra húztam takarom és az ágy legszélére húzódtam. Meg kell mondanom őszintén, félek, nagyon félek. Jin észrevette reakcióm, mert közelebb lépet, de akkor felkiáltottam és felugrottam az ágyról, a szoba másik oldalához menekültem. Közben erősen szorítottam magam előtt takaróm, nem hiszem el, egyszerűen ez nem lehetséges. Gyors megragadtam a közelebb eső tárgyat, majd magam elé emeltem, így védelmezve magam, bár nem hinném, hogy sokat segítene rajtam.
- Te most félsz tőlem? Miért mit hittél Ahri, szórakoztam aznap este? Komolyan olyannak nézel, ki kiadja magát vámpírnak? Ez nevetséges, te sem gondolhatod komolyan.
- Nem-nem tudom mit kellene gondolnom, de most kibaszottul meg vagyok rémülve, és azt sem tudom, hogy mit is láttam az előbb. De… ügye tudod, hogy ennek semmi értelme?!
- Miért ne lehetne? Mi vámpírok tényleg létezünk, mivel kel még bebizonyítanom? És tudod… most duktál eggyel. Milyen érzés? – Jin közelebb jött, felé dobtam a tárgyat, de könnyen kikerülte, majd megragadta csuklom és erősen a falnak nyomot. Próbáltam szabadulni, de hiába. – Ahri hiába küszködsz, megkóstoltam véred, és attól a perctől az enyém vagy. Az illatom belengi az egész tested, így egyetlen egy vámpír sem mer majd a közeledbe menni, sőt… királynőjüknek fognak tekinteni. – Nem hiszem el, tényleg igaz, tényleg léteznek vámpírok, és mi emberek semmit sem tudtunk létezésükről. Kezével arcomhoz ért, majd végig simította, le nyakamon. Közben tekintetemet fürkészte. – Neh csináld már, ugyan az vagyok kit megismertél, kivel már kétszer lefeküdtél. Miért kellene tőlem félned? – Megragadtam mellkasát és ellöktem magamtól.
- Nem tudom mit kellene mondanom… de én… félek… remélem ez valami vicc akar lenni, vagy álom… én… nem hiszek az ilyen dolgokban. Szóval most menj… nekem kell egy kis idő mire felfogom a dolgokat, ez túl sok nekem így egyszerre.
- Most ellöksz magadtól? Oké, belátom én sem hittem volna el, de az, hogy így viselkedsz nevetséges, hiszen nem egyszer beszéltünk már.
- Csak menj… menj el. – nem mozdult – a rohadt életembe, menj már el. – Még mindig nem mozdult, helyette fogta magát és ledőlt az ágyra, hol még az előbb hatalmas orgazmusban volt részem.
- Nem megyek el… más reakciót vártam tőled. Azt hittem elájulsz… vagy verni kezdesz, de elég nyugodtan fogadtad a hírt.
- Igen, mert más vagyok… nem tudom mit kellene mondanom, hisz ez olyan vicces, itt állsz előttem, a szemeid pirosan izzottak, a fogaid nagyok voltak… és… megkóstoltad a vérem. Nekem ezt össze kell illesztenem, nem könnyű elhinni, hogy vannak olyan dolgok mikről azt állítják, hogy csak egy kitaláció. Olyan mintha megörültem volna, de komolyan, és nem segítesz rajtam, hogy így viselkedsz. – Felkaptam magamra ingem, majd újra begumiztam hajam. Jin eközben végig engem nézet árgus szemekkel. Fel-alá járkáltam, közben körmömet rágtam és gondolkoztam. Tudom jól, hogy Jin most tisztára örültnek tart, de nekem valahogy le kell nyugtatnom magam. Egyszerűen nem tudom felfogni, folyamatosan a vámpíros filmek jelennek meg előttem, persze csak film, nincs semmi valósága, de az istenért, egy vámpír fekszik az ágyamban, és le is feküdtem vele. Összefűztem mellkasom előtt kezem, majd Jin felé fordultam, ki az idő alatt kényelembe helyezte magát. – Oké… tegyük fel, hogy igaz mit mondasz, vámpír vagy… hány éves vagy?
- Nah, kérdés, feleletet játszunk? Oké, válaszolok az elsőre. Több vagyok kétezernél, elégedj meg ezzel.
- Kétezer? Vagyis az felet, és mi alatt?
- Hmm… hétezer alatt. – Ezt nem hiszem el, vagyis nem is kétezer, ami azt jelenti, hogy lehet, hogy hétezer éves. Uram isten.
- Oké, vannak még olyanok mint te? – Felült.
- Mi az már, hogy olyanok mint én? Vámpír, csak hívj így minket, és igen, vannak.
- Szóval… régóta éltek velünk együtt… az emberek pedig semmit sem tudnak rólatok, jól leplezitek.
- Igazából tudnak rólunk, csak titokban tartották, nem akarták, hogy az emberek félni kezdjenek. Már nagyon rég megtörtént a szerződés köztünk és halandók közt. Megállapodtunk, nem ölünk embert… és ők békén hagynak minket. Van még kérdés?
- Mondj el mindent miről tudnom kellene.
- Oké, de senkinek sem beszélhetsz rólunk. – Biztos örültnek tart, ki hinne nekem? – Van két vámpírfaj, mindegyiknek saját uralkodója van, úgymond a másik fél a vörösök, azért ez a nevük mert imádnak gyilkolni, és mindig emberi vérrel táplálkoznak, ez miatt a szemük mindig piros, soha sem változik vissza az eredetire. És vagyunk mi, a fekete sereg, mi is emberi vérrel táplálkozunk, de nem annyit iszunk mint a vörösök, így megmarad emberi mivoltunk. Köztünk mindig is volt valami konfliktus.
- Mikre vagytok képesek?
- Fejlesztett halás és szaglás, nem öregszünk, nem betegszünk, és nem halunk meg oly könnyen, minél idősebb egy vámpír, annál nagyobb hatalma van. Mikre is gondolok itt, mágikus erő, gyorsaság nagyobbodik, ahogy az érzékek is. Persze vannak hátrányok is, allergia a napfényre, többet nem mondok, mert félek, hogy használni fogod rajtam.
- Nem mintha bármit tudnék ellened tenni, ha akarnád, mér rég megöltél volna.
- Nah látod, nem kell félned tőlem, soha sem ártanék neked, meg akarlak óvni. – Felállt, majd könnyed léptekkel elém állt, kezét vállamra helyezte, majd lehajolt elém, hogy szemembe tudjon nézni. – Nekem rohadtul sokat jelentesz, lehet nem hiszed el, de ez az igazság.
- Hazudsz, nemrég még nagyba azzal jöttél, hogy csak szex legyen köztünk, bele is mentem, nem kell most a szépet tenned itt nekem. – Levette rólam kezét, majd összefűzte mellkasa előtt.
- Ezért kedvellek, erős, akaratos nő vagy, mindig kimondod, amit jobb néha elhallgatni.
- Így van, szeretem, ha tisztában vannak a dolgokkal, jobb elmondani, mint a szépet tenni, közben legbelül gyűlölőd. De ezzel nem lesz jobb, tereled a témát.
- Én soha, felőlem azt kérdezel amit akarsz. – Hiába nézem jól, hiába akarom elhinni, nem megy, nem léteznek vámpírok. Nekem ez nehezemre esik így elhinni.
- Vannak még… más lények??
- Erre vártam, tudtam, hogy megkérded, nem, nincsenek. Vagyis a monda szerint, vannak boszorkányok, de én az idő alatt eggyel sem találkoztam, szóval nem tudom, hogy higgyek-e benne.
- Ha, ez vicces, te beszélsz? Nekem ez is nehezemre megy, még hogy vámpír.
- Mondom, nagyon jól bírod a tényt, de igen, az vagyok, nem így akartam elmondani, de a véred… olyan csábító. – Nyakam elé kaptam kezem, de hiába, semmit sem érek el vele. – Mellesleg, te nem hitted el aznap este.
- Könnyen beszélsz, menj el… most össze kell még szednem magam, és későre jár… bár lehet neked nem.
- Rendben, gondolkozz, de ne lökj el magadtól… mert azt nem nézzem el.

Jin

Ahogy magára hagytam bepánikoltam, mikor az ajtóm bezárult a hátam mögött, az ablakhoz rohantam. A függöny el volt húzva, és fény sem szűrődőt ki rajta, mi van, ha nm fogadja el a tényt, és elhagy? Ha elmegy ez miatt? Nem bírnám ki, ha őt is elveszteném. Hajamba túrtam, így nem láttam barátom közelségét.
- Mit akarsz Jimin?
- Uram… Suga… eltűnt.