2.rész A három kívánság

A három kívánság 

Teljesen össze voltam zavarodva, fogalmam sincs mihez kellene kezdenem, hiszen ha minden igaz, akkor olyan lényekkel élünk együtt, kikről az emberiség soha sem tudott, kiket csak a filmekben, könyvekben említenek. Az egész alap sztori csak egy betegségből vett baromság. Még hogy fényérzékeny, piros szemű, nagyra növő fogú élő emberek. Még belegondolni is vicces, nem léteznek ilyen természetfeletti lények, és ha igaz is lenne, akkor lehet vannak vérfarkasok, múmiák. Mikre nem gondoltam, ez az egész egy nagy kitalált sztori, soha sem féltem az ilyen alaptalan dolgoktól. Ha el is mentem megnézni egy horror filmet, soha sem féltem, egyszer sem húztam össze magam, mert tudtam jól, hogy ez egy ember képzeletének szüleménye, nincs rám veszéllyel, ahogy nem is léteznek. Még hogy vámpír, ki éjjelenként előbújik emberi vérre vadászva, nekem több kell annál, hogy elhiggyem, hogy léteznek, egy hosszú metszőfog, és piros szemek nem ijesztenek meg. Mert ugyebár egy olyan századot írunk, hol már lassan teleportálni is tudjunk magunkat. Könnyen lehet ilyen kütyüket szerezni, ha akarnám én is vámpírnak adnám ki magam, de mostanában ki az a barom? Oké, egy dologgal teljesen megfogott, hogy a francba jött be a lakásba, és mikor? Hiszen nem hinném, hogy olyan sokáig lettem volna náluk. Mellesleg bezártam az ajtót, vagy tévednék? Bár az arca elégé vicces volt mikor kinevettem azon az éjszakán.

Visszaemlékezés

- Ki-ki vagy te?
- A szomszédfiú. – Közelebb hajolt olyannyira, hogy majdnem összeért ajkunk, újra és újra mély levegőt vett, már kezdtem azt hinni, hogy büdös vagyok. – Annyira jó illatód van, a tenger keveredik az édes fahéj aromájával. Teljesen elcsavartad a fejem, muszáj volt újra éreznem. – Túl komoly volt, de még így sem bírtam ki nevetés nélkül, nekem ez az egész túl vicces volt, így teljesen erőből arcába nevettem. Meglepődőt, így hátrébb állt, majd engem kezdet el vizsgálni, én közben hasamat fogván teljes erőbedobással nevettem. – Mi olyan vicces?
- Bocsi-bocsi, de… engem ilyen sztorival nem veszel le a lábamról. Én… egy kicsivel makacsabb vagyok ennél. De jó a dumád, ezt bevallom.
- Úgy nézek ki, aki viccel? Aki szórakozik veled? – Néma csend lett közöttünk, majd bólintottam, mire ő is nevetni kezdet.
- Be kell vallanom… még soha sem találkoztam egy ilyen nőszeméllyel. Tetszel. Oké, a nevem Jin, az új szomszéd, és ha tudtam volna, hogy egy ilyen nő él a szomszédomban… már rég bemutatkoztam volna.
- A palackos Jin, akkor kívánhatok három kívánságot? – Újra elmosolyogta magát, mitől egy ártatlan nőnek egyből lecsúszott volna fehérneműje.
- Oké, legyen három kívánságod. Én teljesítem, de… - Közelebb lépet, és két kezével a falnak szorított, úgy, hogy nem tudtam menekülni. – te is teljesíted az enyém. így kvittek vagyunk. Szomszéd. – Úgy tettem mintha gondolkodtam volna, de igazából már rég tudtam, hogy mit válaszolok rá.
- Oké, legyen… én kezdem… - Ellökte magát a faltól.
- Ne olyan gyorsan, nem akarod átgondolni? – Megráztam fejem, és felmutattam az egyik ujjam.
- Első… ha bulit akartok, az csak is hétvégén lehet, és csak szombaton. – Keresztbe tette kezét széles mellkasa előtt, és láttam, hogy éppen értelmezi.
- Oké, legyen… az én első kívánságom… szombaton, este… randi.
- Ohho uraság, nem gyors? Még a nevem sem tudja.
- Ohh, nyugodtan tegezhet… Ahri. – Tudta a nevem, ez meglepet.

Visszaemlékezés vége

Így ismertem meg az új szomszédomat, és mivel ma szombat volt, így éppen a randinak nevezet találkára készülődtem. Mivel Jin első ránézésre egy úriember, nekem is úgy kell kinéznem. Soha sem szerettem, ha a másik fél jobban néz ki. A gardróbszobámban álltam, és azon tűnődtem, hogy mit vegyek fel. Sok ruhára rábőgtem, de olyan ódivatú volt. Így a választásom a krémszínű egyberészes szoknyára került, mellrésze szív alakú, dereka részénél pedig egy vastag, arany lánc díszelgett. A szoknya szűkített rész a térdemig ért, majd azon volt egy lazább fazon, minek hátulja hosszabb volt. Egy fekete tűsarkút húztam hozzá, kezemre aranyszínű karláncokat húztam, nyakamba pedig még édesanyámtól kapott szív alakú nyakéket akasztottam. Hajamat begöndörítettem, így loknikba hullott meztelen vállamra. Egy egyszerűbb sminket dobtam magamra, nem szeretem a kihívott. Mikor teljesen készen álltam, kiléptem az ajtón, hol udvarlóm várt már rám, teljes öltönybe öltözve, kezében hatalmas narancssárgarózsa csókorral. Elé álltam, majd átnyújtotta a csokrot.
- Miért pont rózsa, és miért pont narancsszínű?
- A rózsa legdrágább, míg a narancsszín energiát és életörömöt hordoz magában. Mert akinek ajándékozza az ember az fontos számára, új látomásokkal gazdagítja, és változásokat hozz életébe.
- Komoly? Ez nem nyálas egy kicsit?
- Miért… mit szerettél volna?
- Hmm lássunk, liliom, vagy inkább írisz.
- Írisz, miért pont írisz?
- Mert jó az illata. – Elnevette magát, majd kinyitotta méregdrága autójának ajtaját. Beszálltam és ő is követte példámat, bekötöttem övem, majd mikor készen álltunk, elindultunk. Az út maga csendes volt, ám az egész autóban a rózsák illatát lehetett érezni, megnyugtató volt részemről.
- Talán olyan virágot kellet volna választanom, aminek nincs illata. – Ránéztem.
- Miért, szeretem, ha egy virág illatózik. Jobb mint a büdöske.
- Istenem, te mindig megnevettetsz. Mindig ilyen volt a modorod, kimondod, amit akarsz, nem érdekel, ha azzal megsértesz másokat?
- Így van… jobb kiadni, nem szeretem magamba folytatni, lehet megsértem az illetőt, de legalább tisztával lesz vele, hogy mi jó. – Mondani szerettem volna még valamit, de addigra megérkeztünk, Jin leparkolt, és kitárta előttem az ajtót. Egy méregdrága helyen voltunk, sokszor elképzeltem, hogy egyszer eljövök ide, de a pénzem nem futja rá. Jin megfogta kezem, ez merész húzás volt részéről, álltalábban nem engedem a tapizást az első randin, de talán neki engedem. Ahogy beléptünk egy inas kisírt minket az asztalunkhoz, mi persze már előre le volt foglalva, és nem csodálkoztam, hogy a legszebb helyen foglalt asztalt. Innen csodás volt a kilátás az étterem háta mögötti lévő kertre.
- Hogy tetszik? Vagy egy órán keresztül lógtam a telefonon, hogy megkapjam ezt a foglalást.
- Oké, jó munkát végeztél, tetszik, nehéz túlszárnyalni az elképzeléseimet, de egy pont neked.
- Ohh, lesznek még itt pontok. – Míg tartott a vacsora sok mindent megtudtam róla, ahogy ő is rólam. Teljesen kiment a fejemből, hogy az első találkozásunkon, izzott a szeme. Talán meg kellene kérdeznem, hogy hogyan csinálta? Áhh, túl ciki. Mikor végeztünk lementünk sétálni, itt kintről még szebb a kert. Olyan mintha távol lennék a nyüzsgő várostól. Jin hirtelen vállamra helyezte öltönyét, mit halkan megköszöntem. Még soha sem éreztem magam ilyen jól a legelső randimon. Mikor hirtelen megállt, felé fordultam. – Mi a második kívánságod?
- Az még ráér, vagy nem? Egyenlőre nem tudom mi legyen az, de hamarosan közlöm önnel.
- Oké, viszont nekem lenne egy… így csak egy marad, csókolj meg. – Hirtelen nem tudtam mire vélni kérését, de valami oknál fogva nem mondtam nemet, sőt… akartam. Jin nem várta meg míg megcsókolom, erősen ragadta meg derekam, míg másik kezével arcomhoz nyúlt, és egy rántással megcsókolt. Teljesen birtokba vette ajkam, úgy ahogy még soha senki. Még soha, egyetlen csók sem jutott túl azon a bizonyos ponton, senki nem hatott rám eddig úgy, hogy még többet kívánjak, és senki tüze sem égetet még úgy, mint ez a tűz.