11.rész Meghívó

Meghívó

Jin

Két nap telt el, hogy feladtam Ahri iránt érzet érzéseimet, persze nem tudom pontosan mit is éreztem iránta, talán semmit a testi vonzalmon kívül. De nem is baj, hiszen bármelyik nőt megkaphatom, megvan hozzá minden ami kell. Pénz, hatalom, kinézet. Persze még mindig mérges vagyok rá, és barátomra, ki olyan nekem mint a testvérem. Mégis elárulva érzem magam. A nők számomra csak játékszerek, így gondolok rájuk, soha többé nem akarok komoly érzést táplálni irántuk. Így ha a dolgok komolyabbra fordulnának, otthagyom, és nem keresem többé. Vagyis így gondoltam, mert amióta megismertem Ahrit, a szomszédlányt, teljesen máshogy kezdtem el vélekedni. Folyamatosan az ő ablakát néztem, és azon kaptam magam, hogy a mosolygó arcára gondolok. E két elmúló napon is folyton róla álmodtam. Az álmaim mindig úgy kezdődtek, hogy előttem állt, sírva meresztette rám két gyönyörű szempárt. Majd azon kaptam magam, hogy megindulok felé és szorosan karomba zártam, volt, hogy ellökött, volt, hogy szorosan átölelt. Mindig akkor ébredtem fel, mikor éppen azon voltam, hogy bevalljam neki érzéseimet. Nem tudtam mire vélni a mellkasomba vésődő képeket.
- Uram, levele jött. – Lépet be Monster, majd átnyújtotta a pirosan izzó borítékot. Miről első látásról leírt a vörösök szimbóluma.
- Köszönöm, elmehetsz. – Meghajolt, majd magamra maradtam, ekkor kibontottam a levelet. Egy meghívó állt benne.

Kedves Jin.

Tudom, sőt biztos voltam benne, hogy meglepet megjelenésem, de mi lenne, ha elfelejtenéd a múltat? És újabb tisztalappal indulnánk? Tudom mire gondolsz éppen, hogy soha sem tudnál viszont szeretni. Nem is kérem, de… ne legyen köztünk semmi rossz, tegyél túl rajta, hiszen most ugyan olyan álláspontban vagyok mint te. Remélem, hogy ezt felfogtad, és hogy este eljössz majd a partimra. Minden nemes ember ott lesz, és ha jól akarsz feltűnni a gyűlés előtt… eljössz.

Pá kedves.

Mérgembe összegyűrtem a papírt, majd beledobtam a kukába. Soha többé nem bízok meg benne, így nem is áltatom magam, nem megyek el, csak mert a gyűléssel fenyeget. Felálltam, de ekkor megcsapta a finom illat orromat. Nagyon jól ismertem, mindennél jobban ismerem. Kinéztem az ablakon, hol ő állt az erkélyen, kezében boros pohár. Mivel este van, így csak a holdfény világította be arcát, de még így is gyönyörű volt. Haját pedig az éj halk szele fújdogálta. Lassan kiléptem én is az erkélyre, majd mikor észrevett szomorú tekintett váltotta le a komoly, elkalandozó arcát.
- Szia Ahri, hogy vagy? – Felém intette kezében lévő poharát.
- Ahogy látod, alkoholba fojtom bánatom. Nem iszol velem?
- Nem iszok, ma nincs hozzá hangulatom. – Elmosolyogta magát, de nem a színtiszta, hanem a hamis, nemtörődöm mosolyával. – Látom nincs jó hangulatot.
- Igen, ma szar napom volt, így hamarabb végeztem, így itthon vagyok egyedül. Jin… még mindig haragszol?
- Nem… csak nem akarok veled lenni, ennyi… meguntalak. – Nagyon jól leplezte tekintetét, ugyan olyan komoly maradt, mint volt.
- Értem, sajnálom… hogy Suga és én… nem is, csak Suga akarta, őszinte leszek. Akartam én is, de nem tettem volna meg.
- Én megértem, nem is ez a gond… hanem az, hogy egy véren osztozok vele. Két védelmeződ van, és ez veszély rád nézve. Azt fogják hinni, hogy különleges vagy, és ez miatt egy csomó vámpír a nyakadba fog lógni, ez eljutott a tudatódik? De, ha akarod elmondom úgy, hogy egy tíz éves is megértse. Van egy nyúl… szépen sétál az erődben, mikor megmarja egy róka… szegény megmenekült… de akkor az éhező vadállatok megérezték az édes hús szagát. Így a kis nyuszi, azon kapta magát, hogy mindenhol vár rá egy sötét, kiéhező fenevad. Nah, érted?
- Szerinted… ezt én akartam így? Azt akartam, hogy vámpírok rajongjanak körül? Minek nézel? Te voltál az ki közvetlen megszólított, te voltál az, ki mind végig hazudott. De tudod… még így is melletted voltam… más halandók elkiáltva üvöltötték volna, hogy szörnyeteg… mert az vagy. Egy nem ide illő fenevad. – Ezt az egyetlen egy szót nem akartam tőle hallani, hogy fenevad, de tudtam, hogy ő sem különbőzik másoktól.
- Oké, legyen így… úgy teszek mintha nem ismernélek, te pedig cserébe tegyél úgy mintha nem is láttál volna, mintha mi vámpírok nem léteznénk, szerintem ez így elfogadható. – Nem szólt, még csak rám sem nézet. Így szó nélkül hagyott magara. Talán jobb is így.

Másnap este a fiúk együtt léptek be ajtómon. Fogalmam sem volt mit akarnak, de talán jobb lett volna, ha nem is tudom meg. Magam ültem a kényelmes székemben, míg komornyikom a friss vért öntötte ki nekem poharamban. Közben a papírokat tanulmányoztam, mit még J-Hope adott nekem tegnap kezembe. A fiúk kényelmesen helyet foglaltak szokásos helyükön. Nem szóltak egy szót sem, megvárták míg végeztem munkámmal. A papírt ledobtam az asztalra, majd kezembe vettem poharam.
- Mondjátok… ha együtt szoktatok bejönni akkor valami fontosat akartok. – Monster felállt, majd felnyújtott egy ismerős papírt.
- Miért nem szólt róla? Ez egy fontos esemény.
- Tudom, de nem megyünk el. – Mind a hatan felháborodva néztek rám. – Tudom, hogy ez egy fontos esemény… de nem vagyok rászorulva a gyűlés támogatására. Ha tudnátok nem vagyok olyan uralkodó, soha sem térdelek le senki előtt. Nem hódolok be.
- De királyom… ha nem megyünk el… azt fogják hinni, hogy lázadunk, és nemet mondunk az öregeknek (a gyűlés emberi, kik vámpírok, de nagyon öregek, így csak elméjükkel tudnak már gyilkolni, de szavuk ugyan olyan, mintha a király maga mondaná), akkor mihez fogunk kezdeni?
- Ha féltek – felálltam – menjetek el, nem tartalak vissza titeket. Menjetek. – Megittam a pohárban lévő vért, majd megindultam kifelé, de akkor Suga szavai megállítottak.
- Ahri is ott lesz. Méghozzá Angel miatt. – Nem tudtam nem oda figyelni. Suga felé fordultam.
- Ne és? Mihez kezdjek vele? Biztos ismerik egymást. – Legbelül szétmart a tudat, és ezernyi kérdés cikázott bennem. Miért megy Ahri, és honnan ismeri Angelt? Egy dolgot tehetek, hogy megtudjam… én is elmegyek ma este.

Ahogy lement a nap, mind a heten egyszerre álltunk neki készülődni. Fekete kasmír öltönyt választottam, mi teljesen testemre simult, alá pedig vérvörös inget, mi jól kiadta fehér bőröm. Hajam felzseléztem, mi időssebbé varázsolt. Persze az ott lévők majdnem mind vámpírok, így ők mind tudják mennyi idős is vagyok pontosan. Legvégül egy édes illatú parfümöt fújtam magamra. Amint készen voltam lementem a többiekhez, kik már teljes öltözékben vártak rám.
- Nagyon jól néz ki uram. – Mondta V, ki incselkedve hajolt meg előttem.
- Ha nem tudtad volna, én mindig jól nézek ki. – Mondtam, miközben mellkasára csaptam. Amint kiléptünk egy hatalmas fekete limuzin gördült elénk. A fiuk nagyon megörültek a látottakon, majd intettem, hogy szálljanak be. Nem kellet noszogatnom őket. Mikor mind a heten elfoglaltuk a helyünket, intettem a sofőrnek, hogy indulhatunk. Egyből tudtuk mikor érkeztünk meg, hiszen sorjában álltak a nagyobbnál-nagyobb limuzinok sora, volt honnan nők csoportosan szálltak ki, hol pár vagy éppen egy elég híres sztár, feltaláló vagy éppen elnök tűnt fel. Mindenki a legcsinosabb ruháját, ékszerét halászta elő erre az estére, hiszen itt nagyon sok olyan ember van, kiből nagyon jó üzletet lehet kicsikarni. Persze itt olyan emberek vannak, kiknek halomnyi pénzük van. Míg a férfiak az üzlet miatt jöttek, addig a nők ruhájával, ékszerével dicsekedni, azon megy a harc, hogy kinek van a legújabb, vagy a legdrágább dizájn. Amint beléptünk rengeteg ismerős arc bukkant fel, kik mosolyogva üdvözöltek. Rengeteg halandó volt ma köreinkben, mi számomra nagyon furcsa volt. Hiszen általában az ilyen estékre olyan embereket hívnak meg, kik tisztában vannak a vámpír szóval, vagy közük van hozzá, de ma biztos voltam benne, hogy olyan halandók is vannak itt, kik azt sem tudják milyen helyen vannak. Majd megpillantottam őt, ki miatt eljöttem erre a pocsék estére. Éppen a vörös szőnyeggel leterített hatalmas fehér, aranyozott lépcsőn jött lefelé. Ruhája aranyszínben pompázott, minek anyagja minden formában csillogott, ahogy a fény rávetült. Haja tökéletes be volt állítva, ahogy tökéletes sminkje még szebbé tette az alapból gyönyörű arcát. Maga volt a tökély, megindultam felé, hogy lekérhessem egy táncra, de mire odaértem Angel állt elém.
- Omo, nem hittem volna, hogy eljön.
- Pedig itt vagyok, azt hitted kihagynám?
- Igen, jól ismerlek… te nem jársz ilyen helyekre. – Míg Ahri gyönyörű volt, ő annál csúnyább. Bár sok férfi még így is csorgatta rá nyálát. Teste sokkalta erősebb és markánsabb lett, mióta vámpírrá vált. Ruhája éjfekete volt, mi passzol idomaira, így jobban kiadva mindent. Haja loknikban logót vállára, mit semmi anyag nem fedett. – Mellesleg, van egy meglepim. Nem furcsa, hogy ennyi halandó van itt?
- De… akartam is kérdezni.
- Oké, mert a meglepim része, figyeld csak. – Amint elvonult, Ahrit kezdtem keresni a tömegben, de akkor megpillantottam Sugat.
- Suga, valami itt készülődik, érzem.
- Igen uram, nekem se tetszik sok minden, valamiért ez a bál olyan más.
- Így van, nagyon sok olyan ember van itt, kinek nem kellene, és ami fontos, hogy Angel emberei mindenhol ott vannak, tartsd őket szemmel, mond a többieknek is. – Meghajolt, majd távozott, de ekkor a fények kialudtak. Majd egy pontra összpontosított, Angel-re.
- Kedves vendégeim, olyan jól érzem ma este magam, remélem önök is így vannak vele, de ami a legfontosabb, hogy készültem egy meglepetéssel. Most… olyan részesei lehetnek, mit talán soha sem fognak élőbe látni. – Elmosolyogta magát, mitől a hideg is kirázott, majd a fények újra felgyúltak, de színe pirosan éget. Mikor újra lehetett látni, egy csomó hulla feküdt a földön vérben fürödve. Mindenki sikítani kezdet kik a körben álltak a sok hulla körül. Ekkor eset le, hogy kik a körben állnak, ők a vacsorák… és Ahri is ott van.